A tudományt támogatni kell. De nem így

– kezdi bejegyzését Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter, aki részletesen levezette, hogy mi a gond az Élvonal Alapítvány 261,7 milliárd forintos támogatási szerződésével, amit közvetlenül a választások előtt kötött az előző kormány Krausz Ferenc kuratóriumi elnökkel, és hogy miért mondják fel ezt a szerződést.

„A Krausz Ferenc-féle élvonal Alapítvány ügye nem arról szól, hogy szükség van-e csúcskutatásra. Természetesen szükség van. Nem arról szól, hogy Magyarországra kell-e vonzani kiemelkedő kutatókat. Természetesen kell. A kérdés az, hogy elfogadható-e, hogy egy választások előtt megkötött, hosszú évekre szóló szerződéssel több százmilliárd forintnyi közpénzt egy KEKVA-modellre épülő, szűk döntéshozói kör által irányított alapítványhoz szervezzenek ki úgy, hogy a mindenkori demokratikus kormányzatnak később alig maradjon valódi rálátása és ráhatása a pénzek felhasználására. Mindezt ráadásul úgy, hogy a meglévő kutatási, tehetséggondozási és innovációs ökoszisztémával párhuzamos rendszereket alakítunk ki. Erre a válasz: nem” – írta Tanács Zoltán, aki szerint nem lehet a magyar tudomány jövőjét ilyen konstrukcióra építeni.

A miniszter szerint új, átlátható, egységes és szakmailag megalapozott tudománypolitikai fordulatra van szükség. Több pénzt kell fordítani a magyar tudományra, de nem zárt alapítványi struktúrákba kell kiszervezni a forrásokat, hanem átlátható, versenyalapú, szakmailag ellenőrizhető rendszeren keresztül kell eljuttatni azokat a kutatókhoz, az egyetemekhez, az MTA-hoz, a kutatóintézetekhez és a fiatal tehetségekhez.