Connie Converse 1958 júniusában – Fotó: The Musick Group, Heroic Cities LLCAz 1950-es években, jóval azelőtt, hogy az amerikai folkzenében megjelent volna az énekes-dalszerzői hullám, egy szinte teljesen ismeretlen nő a New York-i lakásában dalokat írt magának. Nem állt mögötte kiadó, nem volt közönsége, lényegében senki nem figyelt rá. Több mint fél évszázaddal később úgy hangzanak ezeket a felvételek, mintha kortárs indie-folk zenék lennének. Az előadó neve Connie Converse, akit ma a 20. századi könnyűzene egyik elveszett úttörőjének tartanak.A Roving Woman című dala például egy nagyvárosi nőt mutat be, aki nyíltan beszél a saját vágyairól és szabadságáról. A dal hangulata inkább idézi egy brooklyni bár késő esti füstös terét, mint az 1950-es évek Amerikáját, a lebegő gitárhangok és a melankolikus ének sokkal közelebb áll a mai előadókhoz, mint például Weyes Blood, Jessica Pratt vagy Angel Olsen világához.A meglepő csak az benne, hogy ez a dal több mint hetven éve készült. Converse 1924-ben született, és az ötvenes évek elején kezdett dalokat írni New Yorkban. Egy egyszerű magnóval és egy akusztikus gitárral dolgozott, és gyakorlatilag teljesen egyedül építette fel azt a zenei világot, amit ma már korszakokat megelőzőnek tartanak.Mindezt jóval azelőtt, hogy olyan nevek, mint Bob Dylan, elindították volna az énekes-dalszerzői mozgalmat. A dalai akkoriban nem találtak utat a nyilvánossághoz, a kiadók túl bonyolultnak tartották őket, a rádiók nem játszották, és még az az alkalom sem hozott áttörést, amikor 1954-ben szerepelt az egyik nagy amerikai tévében, a legendás Morning Show-ban, amit a szintén legendás Walter Cronkite vezetett. A felvétel nem maradt fenn, és az adás után sem történt semmi érdemi változás a karrierjében.Converse alapvetően egy korai „csináld magad zenész” volt, jóval azelőtt, hogy ez a fogalom létezett volna. Dalait többnyire saját magának rögzítette, vagy barátoknak, családtagoknak küldte el. Időnként vacsorapartikon játszott, de szélesebb közönséghez sosem jutott el. Közben egyre inkább frusztrálta, hogy nem találja a helyét, és a hatvanas évekre lassan visszavonult a zenéléstől. Eközben más területeken dolgozott, például szerkesztőként a Journal for Conflict Resolution című folyóiratnál Michiganben. A leveleiben arról írt, hogy egész életében küzdött azzal, hogy olyan helyet találjon, amihez kötődni tud.Ennek az állapotnak 1974-ben, lett vége, amikor Converse 50 éves korában egyik napról a másikra eltűnt.A zenész elhagyta az otthonát, és soha többé nem látták. Hogy mi történt vele, máig nem tudni, egyes feltételezések szerint Kanadában autóval szakadékba hajtott, mások szerint új életet kezdett Brazíliában. A történetek bizonytalansága és az információ hiánya csak tovább erősítette a körülötte kialakult mítoszt, ami tovább nőtt, amikor a rajongók rátaláltak a zenéjére.A fordulat 2004-ben jött, amikor Gene Deitch rádióműsorában lejátszott néhány felvételt, amiket még az ötvenes években rögzített az énekes-dalszerzővel. Ezek a dalok addig szinte teljesen ismeretlenek voltak, de a műsor után hirtelen sokan kezdtek irántuk érdeklődni. Erre az érdeklődésre 2009-re összeállítottak egy How Sad, How Lovely című válogatásalbumot, ami először tette szélesebb körben hozzáférhetővé a munkáit.A zenéjének hatása közben egyre több kortárs előadónál is megjelenik. A Frankie Cosmos néven ismert Greta Kline például arról beszélt, hogy Converse zenéje tanította meg neki, hogyan lehet kevés szóval teljes történeteket és mély érzelmeket megmutatni. Mások azt emelik ki, hogy a dalokban egyszerre vannak jelen különböző műfajok, és hogy mennyire nehéz elhinni, hogy ezek az ötvenes években készültek. A dalok egyik legfontosabb sajátossága, hogy olyan témákat érintenek, amelyek akkoriban szinte teljesen hiányoztak az amerikai folkzenéből.Úgy általában véve az egzisztenciális kérdések, a személyes nézőpont használata nem volt jellemző a korszakra, sőt, az „én” használatát sokszor kifejezetten kerülendőnek tartották. Ehhez képest Converse dalai részletes, árnyalt és gyakran nyers önfeltárások. Olyan időszakból és családi környezetből érkezett, ahol a szexualitásról és az alkoholról beszélni is tilos volt. Konzervatív, vallásos családban nőtt fel New Hampshire-ben, és a zenéje részben ennek a világnak az elhagyásáról szól. Dalai gyakran foglalkoznak a nők szabadságának jogaival, a vágy kérdésével és azzal, hogyan lehet levetkőzni a kor társadalmi elvárásait.Ez a szemlélet akkoriban totálisan szokatlan volt. A zenéjében nemcsak új témák jelentek meg, hanem új formai megoldások is. A gitárjátékát sokan rendkívül összetettnek tartják, egyesek szerint szinte zenekari hangzást hozott ki egyetlen hangszerből. A stílusát sokan Paul Simonéhoz, a Simon and Garfunkel duó egyik tagjáéhoz hasonlították. Emellett a dalszövegekben is olyan költői eszközöket használt, amik csak évtizedekkel később váltak széles körben elterjedtté.A dalok hangulata sokszor sötétebb, melankolikusabb, mint amit a korszak populáris zenéjében megszoktak. Miközben az ötvenes évek slágerei inkább idealizált szerelmi történeteket meséltek, Converse szövegeiben magány, bizonytalanság és belső feszültség jelenik meg. Egyes dalokban a természethez való visszatérés, másokban a városi életből való kiábrándulás kap hangsúlyt. Az is különlegessé teszi a történetét, hogy a zenéje csak jóval a halála – vagy eltűnése – után talált közönségre. Az elmúlt években több ismert előadó is feldolgozta a dalait, és egyre több kritikus ír róla úgy, mint egy olyan alkotóról, aki megelőzte a korát.(BBC)