A tettei következményét senki nem kerülheti el a miniszterelnök szerint.
Az NKA-ügy hat korábbi letartóztatottjából pedig négy rácsok mögött maradhat októberig. A Fidesz a politikai fogvatartottak szabadon engedését követeli
Azt mondja: azt neki – illetékes miniszterként – végre kellett hajtania.
Hankó szerint nemcsak országosan, hanem helyi szinten is ki akarják iktatni.
Konczos Nóra az NKA-botrány hetedik gyanúsítottja, akit előzetesbe helyezett a bíróság. Ő kérte egy emailben azt, hogy biztosítsák a pénzt Mága Zoltán pályázatára, amiben 500 millió forintot szántak a cigány szavazók,…
Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás befolyásolásának indokával 30 napra rendelték el.
Az NKA-botrány miatt is kritikák kereszttüzébe kerülő egykori miniszter szerint az új kormányzat és „független” médiája megfélemlíti azokat, akik a korábbi kormánynak dolgoztak…
A több mint 17 milliárd forintnyi kulturális támogatás elosztása miatt indult ügyben már több korábbi tisztségviselőt, köztük Bús Balázs volt NKA-alelnököt is letartóztatták.
A kultúráért felelős államtitkár szerint itt az ideje a felelősségvállalásnak.
A kultúráért felelős államtitkár reagált a korábbi miniszter minapi interjújára, amiben koncepciós eljárást emleget az NKA-botrány kapcsán.
Konczos Nóra az NKA-botrány hetedik gyanúsítottja, akit előzetesbe helyezett a bíróság. Ő kérte egy emailben azt, hogy biztosítsák a pénzt Mága Zoltán pályázatára, amiben 500…
Az egykori kulturális és innovációs miniszter közvetlen munkatársát szerdán vette őrizetbe és hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az NKA-üggyel összefüggésben.
A miniszterelnök azt is írta, hogy közben a Tisza Párt közösségének arra is figyelnie kell, hogy az Orbán-rendszer másod- és harmadrendű kiszolgálói ne tudjanak átzsilipelni.
Miután Magyar Péter Hankó Balázs felelősségéről posztolt.