Csütörtökön 30 napra elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs miniszter volt kabinetfőnökének letartóztatását a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) érintő botrányban– értesült több forrásból a 24.hu, miközben a Telex is erről írt.

K. N.-ről, a Fidesz-frakció is kiadott egy közleményt szerdán, amelyben neve említése nélkül azt írták: „tegnap hajnalban egy újabb volt kormánytisztviselőt, a Fidesz-frakció munkatársát vittek el otthonából.”

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője, lapunk megkeresésére közölte: szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás befolyásolásának indokával 30 napra rendelték el az NKA-ügy újabb gyanúsítottjának letartóztatását. Bodó Marianna kérdésünkre se nem cáfolta, se nem erősítette meg, hogy Hankó volt kabinetfőnökét tartóztatták le. Ugyankkor elmondta, hogy a gyanúsított fellebbezett a döntés ellen.

A volt kabinetfőnök NKA-botrányban betöltött szerepéről korábban a Telex írta meg, hogy Mága Zoltán hegedűművész 500 millió forintot kért a minisztériumtól arra, hogy a Fidesz mellett kampányoljon, majd Hankó Balázs minisztériumi kabinetfőnöke juttatta el a pályázatot az NKA pályázatkezelő szervének, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnek azzal, hogy a miniszter támogatja azt. A volt kabinetfőnök azt írta: