A Gödöllői Híreknek adott interjút Hankó Balázs, a Fidesz országgyűlési képviselője, korábbi kultúráért és innovációért felelős miniszter, aki arra panaszkodott, hogy a Tisza Párt kétharmados választási győzelme óta eltelt száz napban politikai támadások, lejárató műveletek és „koncepciós eljárások” célpontjává vált. Hankó a gödöllői központú Pest 6. választókerületben indult a választáson, és veszített a tiszás László Endre Mártonnal szemben.A szerző nélküli anyagban a korábbi miniszter úgy vélekedett, hogy az új kormányt „a mindent eltörölni akaró erő” uralja, amit többek között az egyetemi rendszer átalakításával, a Krausz Ferenc vezette Élvonal Alapítvány megszüntetésével, a családokat támogató intézkedések korlátozásával, valamint a kulturális területen zajló változásokkal indokolt. https://hvg.hu/itthon/20260715_sajtohelyreigazitasi-pert-vesztett-krausz-ferenc-es-alapitvanyaAzt állította, hogy az új kormányzat és „független” médiája megfélemlíti azokat, akik a korábbi kormánynak dolgoztak vagy mellette álltak, az őt érő támadások pedig egyszerre szolgálják korábbi minisztériumi eredményeinek felszámolását és „a felgerjesztett harag” kiszolgálását.A Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) kapcsolódó, gyanús támogatási pénzekről szóló ügyet Hankó „politikai koncepciós eljárásnak” nevezte, amelynek szerinte már hat volt kormánytisztviselő is áldozatául esett. A botrányt a beszélgetésben úgy mutatta be, hogy a 2025-ben és 2026-ban felszabadított NKA-maradványból összesen 17 milliárd forintot fordítottak helyi közösségépítő és populáris kulturális programokra, a támogatásokról pedig mind az 1087 esetben a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő szakmai, jogi és pénzügyi ellenőrzése után döntött az ideiglenes kollégium, amelynek határozatait az NKA alelnöke is jóváhagyta. Magyarázata alapján a pénz felszabadításáról és felhasználási céljáról a kormány határozott, a döntést pedig neki illetékes miniszterként végre kellett hajtania. Hankó hangsúlyozta, hogy a támogatottaknak el kellett számolniuk a kapott pénzzel, és úgy fogalmazott: a támogatási rend a jogi és eljárási szabályoknak megfelelt. Politikai koncepciós eljárás áldozatai a munkatársaim, és ilyen áldozattá akarnak engem is tenni! https://hvg.hu/itthon/20260714_nemzeti-kulturalis-alap-nka-bus-balazs-letartoztatas-birosag-masodfok-dontesA gödöllői és környékbeli kulturális támogatásokról azt mondta, nem várt értük köszönetet, mert ezek nem helyi kötődésük miatt részesültek forrásban, hanem azért, mert olyan célokat szolgáltak, amelyek szerinte a teljes magyar nemzet összetartozását erősítették.A volt miniszter attól tart, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (kekva) rendszer felszámolása bizonytalanná teszi az egyetemek működését, mivel kuratóriumi vezetők és tagok mondanak le, az intézmények irányítói pedig szerinte azért nem mernek döntéseket hozni, mert nem tudják, később kit és milyen ügyben számoltatnak el. Úgy véli, ezzel megtörhet az egyetemek fejlődése, és veszélybe kerülhetnek olyan beruházások is, mint a gödöllői kastélyé, amelyet 20 milliárd forintos OTP-támogatás és ugyanekkora állami forrás szolgált volna.A Fidesz jövőjéről Hankó azt mondta, a párt megújulásának alapját a helyi, nem érdekek, hanem közös értékek mentén szerveződő közösségek jelenthetik. Saját helyzetét úgy értékelte, hogy nemcsak országosan, hanem helyi szinten is ki akarják iktatni, a szerinte ellene folyó politikai eljárások célja pedig személyének teljes hiteltelenítése, ezért most azt tartja a legfontosabbnak, hogy az őt támogató közösségek együtt maradjanak, és erősödjön közöttük „az összetartás hálózata”. https://hvg.hu/elet/20260717_nka-uj-alelnoke-mattyasovszky-zsolnay-benceNyitókép: HVG / Cabrera Martin
Hankó Balázs: Országosan és helyi szinten is ki akarnak iktatni
Az NKA-botrány miatt is kritikák kereszttüzébe kerülő egykori miniszter szerint az új kormányzat és „független” médiája megfélemlíti azokat, akik a korábbi kormánynak dolgoztak vagy mellette álltak.






