A Pride egyik szervezője külön köszöntötte azokat, akik először vannak kint a rendezvényen.

Azzal, hogy az előző kormányt sikerült leváltani, nem oldódott meg varázsütésre minden probléma.

A tavalyi Pride lökte Orbánt a bukás szélére – mondta a főpolgármester beszéde elején, majd hozzátette azt is, hogy a szalonnácik elérték azt, hogy ez legyen az első "nemzeti…