A püspök azt gondola K. Endréről, hogy megérdemel még egy esélyt.

Megszólalt lapunknak Schanda Tamás, Novák Katalin volt kabinetfőnöke, aki több mint két év után először nyilatkozott érdemben a kegyelmi ügyről.

Nemcsak az államfőt, hanem a kabinetfőnököt is győzködte a református püspök. Schanda Tamás szerint mástól nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében.

Schanda Tamás, aki 2022 és 2024 között dolgozott Novák Katalin mellett, azt írta a 24.hu-nak: Balog Zoltán többször jelezte neki, hogy szerinte K. Endre ártatlan.

Az inkognitóját nemrég elhagyó ügyvéd részletesen levezette, mi minden nyomhatná Balog püspök lelkét a bicskei gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban, és hogyan illeszkedik ez…

Az Orbán-kormány egykori emberminisztere szerint egyedül ő járt közben az államfőnél, és csak a politikai propaganda akarja a Fidesz-kormányt, Orbán Viktort és családját…

„Nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy nálam megáll a történet” – mondta a református püspök. Azt is hozzátette, nem gondolt rá, hogyan hathat egy ilyen hír az…

A püspök azt gondola K. Endréről, hogy megérdemel még egy esélyt.

„Nálam megáll a történet. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs” – állítja Orbán volt minisztere.