Schanda Tamás, aki 2022 és 2024 között dolgozott Novák Katalin mellett, azt írta a 24.hu-nak: Balog Zoltán többször jelezte neki, hogy szerinte K. Endre ártatlan.

A nyilvánosságra hozott dokumentumokból fontos részleteket tudtunk meg a kegyelmi döntés hátteréről. Varga Judit nem támogatta K. Endre kérvényét, Novák Katalin a pápalátogatásra…

A Demokrata-főszerkesztő szerint Novák Katalin köztársasági elnöknek nem kellett volna lemondania, sőt: nagy tiszteletnek kellene őt öveznie.

A miniszterelnök a Sándor-palota által közzétett dokumentumokra reagált, szerinte Nováknak három év késéssel meg kell szólalnia.

Magyar Péter szerint a nyilvánosságra hozott kegyelmi iratok után Novák Katalinnak tisztáznia kell, milyen körülmények között született meg Kónya Endre kegyelme.

Minden irat nyilvános a kegyelmi ügyben, de magyarázat továbbra sincs.

Arra kíváncsi a miniszterelnök, hogy az Orbán család gyakorolt-e nyomást Kónya Endre kegyelmi ügyében. Eddig csak Balog Zoltán exminiszter püspök szerepe derült ki.

A kegyelmi ügy több részletére fény derült péntek reggel, amikor a Sándor-palota nyilvánosságra hozta az ügy náluk lévő iratait. Azt már biztosan tudjuk, hogy a hivatal…

A Sándor-palota jogi csapata részletesen érvelt Nováknak, miért nem szabadna kegyelmet adni K. Endrének, hogy aztán a normális ügymenettől teljesen eltérve egy támogató és egy…

Megszólalt lapunknak Schanda Tamás, Novák Katalin volt kabinetfőnöke, aki több mint két év után először nyilatkozott érdemben a kegyelmi ügyről.

Nemcsak az államfőt, hanem a kabinetfőnököt is győzködte a református püspök. Schanda Tamás szerint mástól nem érkezett javaslat Kónya Endre ügyében.

Schanda Tamás, aki 2022 és 2024 között dolgozott Novák Katalin mellett, azt írta a 24.hu-nak: Balog Zoltán többször jelezte neki, hogy szerinte K. Endre ártatlan.

A 24.hu-nak nyilatkozó Schanda Tamás szerint mástól a Sándor-palotához nem érkezett javaslat az ügyben.

Novák a leköszönő beszédében azt mondta: „abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával”. A neki…

A miniszterelnök a 24.hu cikkére reagált röviden.

A miniszterelnök szerint már csak az a kérdés, hogy ki kérte meg a református püspököt, járjon el Kónya Endre érdekében.

Az inkognitóját nemrég elhagyó ügyvéd részletesen levezette, mi minden nyomhatná Balog püspök lelkét a bicskei gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban, és hogyan illeszkedik ez…

Az Orbán-kormány egykori emberminisztere szerint egyedül ő járt közben az államfőnél, és csak a politikai propaganda akarja a Fidesz-kormányt, Orbán Viktort és családját…

„Nyugodt lelkiismerettel azt tudom mondani, hogy nálam megáll a történet” – mondta a református püspök. Azt is hozzátette, nem gondolt rá, hogyan hathat egy ilyen hír az…

A püspök azt gondola K. Endréről, hogy megérdemel még egy esélyt.

„Nálam megáll a történet. A kormányzati befolyásra semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni, mert ilyen nincs” – állítja Orbán volt minisztere.