A kormányzati kommunikáció kudarca volt a kegyelmi ügy, K. Endre alapvetően egy jó szándékú és jó ember volt – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a lap egyik műsorában.
„Rosszkor volt rossz helyen, ráadásul a bíró rosszindulatúan és elfogultan kezelte az ügyét, nem adták meg neki a tisztességes védekezés lehetőségét. Rásütöttek egy bélyeget, ami igaztalan, ez az ember lebuktatott egy pedofil tanárt, ő speciel védte a gyerekeket, tehát nem egy bűnöző, éppen ellenkezőleg”
– mondta a fideszes megmondóember, hozzátéve, K. Endre a látszatok áldozata, „nem volt pedofil, és még csak nem is mentegette a pedofilt, hanem az intézmény status quóját próbálta védelmezni”. Kis szünet után azt is mondta, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnöknek nem kellett volna lemondania. Szerinte nagy tiszteletet kellene, hogy övezze őt, mert gonosz bírói terrorral szemben szolgáltatott igazságot. Itt megemlítette Budaházy Györgyöt és a Hunnia-pert, akik ugyanabban az időpontban szintén kegyelmet kaptak.
Bencsik András
Fotó:











