Wéber Ferenc szerint nem csak ez az egy különbség van Novák Katalin és a néhai államfő vezette hivatal működése, szemlélete közt.

A volt politikus a Hunnia-perben volt érintett.

A nyilvánosságra hozott dokumentumokból fontos részleteket tudtunk meg a kegyelmi döntés hátteréről. Varga Judit nem támogatta K. Endre kérvényét, Novák Katalin a pápalátogatásra…

Magyar Péter szerint a nyilvánosságra hozott kegyelmi iratok után Novák Katalinnak tisztáznia kell, milyen körülmények között született meg Kónya Endre kegyelme.

Minden irat nyilvános a kegyelmi ügyben, de magyarázat továbbra sincs.

Arra kíváncsi a miniszterelnök, hogy az Orbán család gyakorolt-e nyomást Kónya Endre kegyelmi ügyében. Eddig csak Balog Zoltán exminiszter püspök szerepe derült ki.

A Sándor-palota honlapja összeomlott, akadozik, de a HVG lementette a mintegy tucatnyi dokumentumot. Itt végig lehet olvasni mindet – már, amit nem takartak ki belőle.

A most közzétett iratokból kiderül, hogy a Köztársasági Elnök Hivatal stábja olyat tett, amit amúgy nem szokott: kétféleképp készítették elő a legfontosabb papírt. És szó sem…

A kegyelmi ügy több részletére fény derült péntek reggel, amikor a Sándor-palota nyilvánosságra hozta az ügy náluk lévő iratait. Azt már biztosan tudjuk, hogy a hivatal…

Wéber Ferenc szerint nem csak ez az egy különbség van Novák Katalin és a néhai államfő vezette hivatal működése, szemlélete közt.