A munkánkhoz fűződő viszony nem egyszerűen azon múlik, hogy elég pozitívan gondolkodunk-e róla. Számít, mennyi értelmet találunk a feladatainkban, mennyi önállóságot kapunk, milyen a vezetés, mennyire igazságos a munkahelyi környezet, és marad-e energiánk a munkán kívüli életünkre is. Repka Ágnes HR-szakértő írása arról, hogyan lehet több örömöt találni a kenyérkeresetben, mikor érdemes váltani, és hogyan válhat a munka iránti szenvedély idővel szenvedéssé.
Pulzus
Korán reggel csörög a vekker, fel kellene kelni, dolgozni menni. Ó, ne… ma is? Már megint az az örökös taposómalom, a hülye főnök, a buta kollégák, a szokásos mindennapi sziszifuszi munka… Van, akinél ez még fizikai tünetekkel is párosul: reggeli rosszullét, émelygés, fejfájás. És ott a másik fajta ébredés: frissen, örömmel ugrunk ki az ágyból, és már tervezgetjük, hogy jó korán beérünk, és megcsinálunk egy-két feladatot. Aztán jönnek a tárgyalások, az új tervek, új ügyfél, új termék. Mindegy, hogy alkalmazottként, vezetőként vagy vállalkozóként tesszük ezt, örömmel tölt el minket csaknem minden nap.Ismert mondás, hogy az ébren töltött életünk felét munkával töltjük, így nem mindegy, hogyan telik az az idő. Sok mindenen múlik, hogy elégedettséget okoz-e a munka. Nézzük meg azokat, akik sikeres művészpályán mozognak: táncosokat, énekeseket, előadóművészeket, fotósokat. Viszonylag fiatalon választottak szakmát, talán eleinte csak hobbiból, de aztán az életük szerves része lett, a munkájukká, hivatásukká vált. Őket a tevékenység iránti elkötelezettség és szenvedély hajtja, nem munkáltatót, céget választottak, hanem művészi önkifejezést, amiben kiélhetik a képességeiket, a vágyaikat, ami illik hozzájuk, a személyiségükhöz.
