Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Joggal érezzük-e azt, hogy bárhová megyünk, valaki mindig az utunkba áll? Hogy akadályoznak a lépcsőn az aluljáróba menet, lassan sétálnak előttünk, elállják az utat a boltban, a kávézóban, a kormányablakban, vagy szimplán a szupermarketben nekünk tolják a kosarat, miközben állunk a sorban. Mi húzódhat meg emögött? Valami tényleg megváltozott, vagy mi lettünk érzékenyebbek? Pszichológust kérdeztünk arról, romlott-e az emberek térbeli tájékozódása, vagy már egyszerűen csak nem akarunk a másikra figyelni.
Egy kórházban dolgozom, ahol rengeteg vészhelyzethez riasztanak. Minden egyes ilyen alkalommal akadnak olyanok, akik elállják az utam, mert egymás mellett andalognak a folyosón. Hiába szólok, hogy »Elnézést!«, meg sem mozdulnak. Majd amikor átfurakszom köztük, csak döbbenten bámulnak.
Ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal találkozhatunk a Redditen, ha arra keressük a választ, miért van az, hogy az emberek nagy része látszólag képtelen másokra odafigyelve létezni a fizikai térben.
Mint ahogy sokan olyan hétköznapi helyzeteken is bosszankodnak, mikor bevásárláskor a sorok kellős közepén ácsorgó, komótosan nézelődő emberek meghiúsítják a haladást – a profibbak keresztbe le is parkoltatják a bevásárlókocsit a lehető legszűkebb helyen. Nem kellemes az sem, ha a járdán az előttünk sétáló egyén körülnézés nélkül guggol le cipőt kötni, mi meg majdnem átesünk rajta. De biztosan ismerős jelenet olvasóink számára is, mikor a szupermarket legsietősebb vásárlója mögénk furakszik a pénztárnál, és szinte a tarkónkon érezzük a lélegzetét.
