Becsempésztem az életembe a luxust, egy hónap alatt másodszor váltottam első osztályú vonatjegyet, más járművön úgysem fog ilyesmi előfordulni. Az első oka a kíváncsiság volt (a másodiké a hülyeség, ha úgyis a büfékocsiban lógsz, mindegy, a táskád hol utazik): Dombóvár felé kiderült, hogy tényleg fotelek vannak a fülkékben, ahol akkor sem tudok a szomszédomhoz érni, ha ténylegesen szeretnék, mert a feleségem. Aztán az is, hogy a klíma fogalma relatív: akkor üzemel, amikor megy a vonat, nem áll, ami az IC-k esetében szerencsésen nagy százalék, de az induló állomáson idő előtt felkapaszkodni a hőkupola alatt önsorsrontás.
És most már azt is tudom, hogy amikor én leszek populista néptribün, úgy fogjuk szabályozni a vonatjegy-eladást, hogy ellenőrizzük, mire asszociálnak a vásárlók egy áthúzott mobiltelefon piktogramról, mielőtt beülnek a csendesnek hirdetett fülkébe. (Egyébként utastársunk csak sorozatos hangüzeneteket küldött, ami technikailag tényleg nem telefonálás, viszont egy fájdalmasan elnyújtott formája a párbeszédnek, a hárommásodpercezéshez hasonlít, ha valaki még emlékszik 1999-re, amikor az ilyen rövid mobilhívásokért nem kellett fizetni, de nagyon kiérlelt gondolatok sem cseréltek közben gazdát.)
