A napsütés és víz együtt ritkán fordul elő ilyen szerencsés körülmények között, mint nálunk Magyarországon. A napsütés, tudjuk, kétségtelenül megvan. Most már az a kérdés, hogy hogyan lehetne vizet teremteni?
– tette fel a millió dolláros, pontosabban az 50 millió pengős kérdést Marschalkó Lajos a Debreczeni Újságban 1930. augusztus 18-án. A csapadékhiány és az annak nyomában járó extrém szárazság – amely az idén nyáron a paksi atomerőmű biztonságos működtetése, és így Magyarország energiaellátása miatt tartotta lázban a lakosságot és a jelenlegi Tisza-kormányt egyaránt –, nem először került terítékre az utóbbi mintegy másfélszáz évben.
A két világháború között írt cikkében Marschalkó, akárcsak a következő évtizedek több tucatnyi újságírója, az Alföld mezőgazdaságáért aggódott, mert „Magyarországon évente 1000 milliméter víz párolog el, holott évente hóval, esővel összesen 600–700 milliméter csapadékot kapunk. (…) A felettünk lévő száraz levegőréteg szívja magába a csapadékot, mint a spongya a vizet, vagy a reggelihez fogyasztott és csészébe dobott zsemlye a kávét.”
Az alföldi mezőgazdaság gyengélkedésének okait a Debreczeni Újság szerzője a Tisza szabályozásában látta. Ezt az álláspontot erősítette a cikkében megszólaltatott Balogh Kálmán mérnök véleménye is, aki szerint az Alföld termelékenységét a Tisza árhullámainak a zavartalansága biztosította évszázadokon keresztül, mégpedig azzal, hogy a folyó szabályozása előtt „a víz kiöntött Püspökladányig, Mezőberényig, és a Hortobágyon lerakta iszapját, megtermékenyítette a földet. Gyönyörű termés volt rajta minden esztendőben, és csak minden évszázadban egyszer fordult elő olyan nagy szárazság, hogy a jószágot fel kellett volna hajtani a hegyekbe.”
