Őrizetbe vette az amerikai bevándorlási hatóság, az ICE Milo Yiannopoulost, az ismert, évekkel ezelőtt kifejezetten befolyásosnak számító szélsőjobbos közszereplőt/trollt, és jelenleg a deportálását készítik elő.
Milo őrizetben
Fotó:
A BBC beszámolója szerint a 41 éves Yiannopoulos az ICE Louisiana államban lévő telephelyén tartják fogva, és a belbiztonsági minisztérium közlése szerint a bíróság július végén rendelte el az őrizetbe vételét, miután nem jelent a meghallgatásán. Augusztus 27-én, a New Orleans-i reptéren fogták el, és mindaddig őrizetbe marad, amíg ki nem rakják az országból. Yiannopoulos 2019 májusában vízummal, legálisan érkezett az országba, de már rég el kellett volna hagynia azt, jelenleg nem volt érvényes vízuma vagy tartózkodási engedélye.
Az elmúlt években a Twitteren/X-en többször is dicsérte az ICE tevékenységét, tavaly teljes jogi mentességet követelt az ICE szolgálatban lévő ügynökeinek, 2025-ben pedig azt írta: „Több millió embert kell deportálnunk. Enélkül semmi más nem számít.” Alighanem kevéssé örül most annak, hogy saját személyével hozzájárulhat most a kívánt kvótához. Egy másik ismert szélsőjobbos provokatőr, Laura Loomer saját sikerének tekinti Yiannopoulos letartóztatását, X-re arról posztolt, hogy ő nyomta fel a férfit.











