Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Hiába volt Donald Trump migrációs politikájának támogatója a woke-ellenes jobboldali fenegyerekként egykor befolyásos véleményformáló Milo Yiannopoulos, brit állampolgárként a napokban őt is őrizetbe vette az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatala (ICE) – írta a CNN.A szervezet Trump hivatalba lépése után kapott rendkívül széles jogköröket, hajtott végre sokszor inkább hajtóvadászatnak mondható akciókat a nyílt utcán – és lőtt le két amerikai állampolgárt is, akik tiltakoztak a razziák ellen. Volt, hogy öt nap alatt 10 ezer embert fogtak el az ICE maszkos, nehezen azonosítható, komoly előképzettség nélkül bevetett emberei.A jogállami gyakorlat alapján megszokottól távol álló, inkább katonaállamra jellemző beavatkozásokat Yiannopoulos korábban lelkesen üdvözölte: „Kaliforniának szüksége van az ICE ellenőrzőpontjaira a áruházaknál, benzinkutaknál, útkereszteződéseknél, kormányzati épületeknél azonnali deportálással azokkal szemben, akik nem tudják bebizonyítani, hogy legálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban” – írta még tavaly nyáron az X-en. Nem mellesleg a statáriális gyakorlat épp azt eredményezte, hogy engedéllyel az országban tartózkodók is a razziák fókuszába kerültek.A sors fintora, hogy Louisiana repülőterén a héten Yiannopoulost is őrizetbe vették. Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) szerint az országba 2019-ben belépett férfi megsértette a tartózkodási rendelkezéseket, július 22-én figyelmeztetést is kapott, ami után meg kellett volna jelennie a hatóságoknál, de ezt elmulasztotta.Yiannopoulos jobboldali fenegyerekként robbant be a woke-ellenes térfélen, miközben nyíltan vállalta homoszexualitását. Ez azonban nem az LMBTQ-közösségek elfogadását segítette, ellenkezőleg, ugyanis Yiannopoulos – muníciót adva a homoszexualitást a pedofíliával előszeretettel összemosó ultrajobboldalnak – elnézően beszélt a pedofilokról. Ezzel megingott a trollkodó nyilatkozataival szerzett közéleti pozíciója.Később Yiannopoulos már arról nyilatkozott, hogy bánja homoszexuális nézeteinek hangoztatását, sőt, állítása szerint Floridában egy – megintcsak minden tudományos alapot nélkülöző, a szélsőjobb legszélére jellemző nézeteket tükröző – klinikát is létrehozott az saját nemükhöz vonzódó férfiak orientációjának kezelésére.
Imádta Trump migrációs politikáját az ultrajobbos megmondóember, most őt is őrizetbe vette az ICE
Tavaly még azonnali deportálást lehetővé tévő ICA-ellenőrzőpontokat követelt Milo Yiannopoulos, aki brit állampolgárként sértette meg a tartózkodási rendelkezéseket.











