Az amerikai bevándorlási hatóság letartóztatta és kitoloncolási őrizetbe helyezte a brit állampolgárságú Milo Yiannopoulos radikális jobboldali médiaszemélyiséget pénteken.Az amerikai belbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint Yiannopoulost New Orleans repülőterén tartóztatták fel és a bevándorlási végrehajtás Louisiana-i központjában tartják.A hivatalos közlemény szerint a férfi „túltartózkodott” az Egyesült Államokban, azaz a vízuma lejárta után sem utazott el, amivel megsértette az ország törvényeit.A közlemény szerint Milo Yiannopoulos 2019. májusában törvényesen lépett be az Egyesült Államokban New Yorkban, majd idén júliusban egy bevándorlási bíró elrendelte kitoloncolását, miután elmulasztotta a megjelenést bevándorlási ügyében történt idézésre.Milo Yiannopoulos provokatív és szélsőséges megnyilatkozásairól vált ismertté, korábban a Breitbart News médium szerkesztőjeként dolgozott. Az alternatív jobboldal mozgalom (Alt-right) egyik ismert alakja, 2018-ban Budapesten, Schmidt Mária közalapítványának meghívására látogatott Budapestre, ahol többek között arról beszélt, hogy „az ördög él és hazudik. És a neve Soros György”, és mindeközben dicsőítette Orbán Viktort, akiről azt is mondta, hogy nemzetközi ikonná vált. https://hvg.hu/itthon/20180526_Az_iszlammal_es_Sorossal_riogatott_Orbant_dicsoitette_Milo_Yiannopoulos
Letartóztatták az egykor Orbánt dicsőítő Milo Yiannopoulost Amerikában
A radikális jobboldali médiaszemélyiséget az amerikai bevándorlási hatóság vette őrizetbe.











