Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Közleményben tudatta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, hogy törvénysértőnek tartja az elszámolóbiztos eljárását, a Miniszterelnökség döntését, ezért jogorvoslattal él az eljárás és a döntés ellen.A „Megint tanú – Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” című közleményüket azután adták ki, miután egy csütörtöki megbeszélésen az alapítvány jogi képviselőjének kérésére a két fél közt létrejövő megállapodás-tervezetet a Miniszterelnökség képviselője semmilyen formában sem tudta bemutatni, hanem azt ígérte, azt később elektronikus formában elküldi.A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységét és munkáját nyár eleje óta vizsgálta egy, a Magyar Kormány által kijelölt elszámolóbiztos, akivel állításuk szerint az alapítvány éjjel-nappal és hétvégén is együttműködött, a szükséges dokumentumokat, elszámolásokat, bizonylatokat bemutatta. A jogszabályoknak megfelelően a KBKA kuratóriumi elnöke időben jelezte, hogya kekva státusz miatt megkapott vagyont kamatostul visszafizetik az államnak, tevékenységüket a polgári törvénykönyv alapján működő alapítvány keretein belül folytatni kívánják.Az Alapítvány kuratóriumi vezetését e hét keddre várták a Miniszterelnökségen a megállapodás megkötésére, ezt elnapolták csütörtök délre. A KBKA jogi képviselője ott is volt a Miniszterelnökség épületében, miközben 11 óra 56 perckor Magyar Péter bejelentette, hogy jelenlegi formájában augusztus 31-vel megszűnik a Kék Bolygó Alapítvány. „Az ügy a bíróságon folytatódik” -zárta közleményét az alapítvány.Több személyi változás is történt júliusban Áder János Kék Bolygó Alapítványánál, az új főigazgató az a Csepreghy Nándor lett, aki 2022-től Lázár János miniszterhelyettese volt. Martonyi János volt fideszes külügyminiszter mindeközben lemondott a kuratóriumi tagságáról az ő helyére Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) leköszönt elnöke került.A Magyar Péter és Áder János közötti csörtéről ebben a cikkben olvashatnak.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek