A Miniszterelnökség csütörtökön egyeztetett a Batthyány Lajos Alapítvány képviselőjével, akit arról tájékoztattak, hogy a végleges kormányzati jogi álláspont szerint nincs jogi lehetőség az alapítvány továbbműködtetésére. Annak ellenére, hogy ennek lehetőségét a Kormány az érintett szervezet esetében valóban érdemben vizsgálta – írta közleményében a kormányzati kommunikáció.A Tisza-kormány július 14-én döntött a Batthyány Lajos Alapítvány által végzett közfeladatok, valamint közérdekű és egyéb feladatok további ellátásáról. A kormányhatározat alapján augusztus 31-től a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, az oktatási és gyermekügyi miniszter, valamint a szociális és családügyi miniszter veszi át az alapítvány közfeladatainak ellátását.A magyar állam a jövőben is gondoskodik az alapítvány eddigi feladatainak ellátásáról. „Azokat a programokat és tevékenységeket, amelyek értéket teremtenek és a közérdeket szolgálják, megőrizzük és tovább visszük” - írták. Hozzátették azt is, hogy a feladatátvételt úgy hajtják végre, hogy „az érintettek számára a lehető legkevesebb változással járjon”.A Batthyány Lajos Alapítvány leginkább arról ismert, hogy a Fidesz-kormánnyal egyetértő, annak narratíváját erősítő alapítványokhoz, kutatóintézeteknek osztotta tovább a forrásokat. A Magyar Hang korábbi közérdekű adatigényléséből azt is kiderült, hogy az Alapítványhoz nem egészen másfél év alatt csaknem 43 milliárd forint érkezett, a 2025-ös és 2026-os évre vonatkozó összegeket a Miniszterelnöki Kabinetiroda utalta el. A legnagyobb összeg mindkét évben az Alapjogokért Központot fenntartó Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-nek jutott. https://hvg.hu/kkv/20260512_miniszterelnoki-kabinetiroda-rogan-tamogatas-balasy-bla-kommentar-kiraly-noraUgyancsak többmilliárdos támogatást kapott az Apriori Cultura Nonprofit Zrt.: 2025-ben 1,2 milliárd forintot, idén pedig 1 milliárd forintot kértek a BLA-tól, jó részét a Scruton közösségi terek megvalósítására és fenntartására. Ez összesen hat fővárosi Scruton bisztró-kávézó zavartalan működtetését és rendezvények szervezését jelenti.Tavaly 1,25 milliárd forintot, az idei évre pedig 1,75 milliárdot igényelt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány geopolitikai és gazdaságpolitikai elemzések készítésére, konferenciaszervezésre vagy épp nemzetközi kapcsolatépítésre. De jutott a pénzből amerikai lobbistáknak is, hogy cikkeikben pozitívan tüntessék fel az Orbán-kormány intézkedéseit.Nyitókép: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója érkezik a 2022-es kötcsei piknikre. Fotó: HVG / Túry Gergely