Magyar Péter csütörtökön megerősítette, hogy jelenlegi formájában augusztus 31-től megszűnik a Mathias Corvinus Collegium, a Batthyány Lajos Alapítvány, valamint a Kék Bolygó Alapítvány, a közfeladatokat ugyanis átveszi a Tisza-kormány, de a szervezetek a jövőben – ha más módon is – folytathatják a munkát. Utóbbi a volt köztársasági elnökhöz, Áder Jánoshoz köthető klímavédelmi alapítvány, amely most azt közölte: jogi lépéseket tesznek a döntést, illetve az megelőző eljárás miatt, mert szerintük mindkettő törvénysértő. Azt írják, hogy a szervezet tevékenységét és munkáját nyár eleje óta vizsgálta egy, a kormány által kijelölt elszámolóbiztos, akivel állításuk szerint együtt is működtek, bemutatták a szükséges dokumentumokat, elszámolásokat, bizonylatokat, illetve – ahogyan fogalmaznak – az abszurdnak tűnő kéréseket is teljesítették. A kuratóriumi elnök idejében jelezte, hogy közérdekű vagyonkezelő alapítványként megkapott vagyont kamatostul visszafizetik az államnak, és tevékenységüket a polgári törvénykönyv alapján megszabott kereteken belül folytatnánk – tették hozzá. https://hvg.hu/360/20260824_202634-mi-marad-a-kekvakbol-ingatlanvagyon-osztozkodas-hazmesterkeresoA közleményük szerint az alapítvány kuratóriumi vezetése kedden ment volna a Miniszterelnökségre, hogy megkössék a megállapodást, de a találkozót hétfő este elnapolták csütörtök délre, és a jogi képviselőjük ott is volt az épületben, amikor Magyar Péter megosztotta a megszűnés bejelentéséről szóló videót a közösségi oldalán. „A nem sokkal később kezdődő megbeszélésen az alapítvány jogi képviselője – a jogállami normáknak megfelelően – át akarta nézni a két fél közt létrejövő megállapodás-tervezetet, de ezt a Miniszterelnökség képviselője semmilyen formában sem tudta bemutatni. Arról tájékoztatott, hogy majd később elektronikus formában elküldi” – állítják a közleményükben, amiben a következő idézet szerepel A tanú című filmből: ”Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” https://hvg.hu/360/20260817_hvg-ader-janos-kek-bolygo-alapitvany-vizvedelem-orban-viktor-fidesz-ebxNyitókép: Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke előadást tart a Váci Piarista Gimnázium diákjainak 2026. április 22-én. Fotó: MTI / Kocsis Zoltán
„Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!” – így reagált Áder János alapítványa arra, hogy a jelenlegi formában nem működhetnek tovább
A Kék Bolygó Alapítvány bírósághoz fordul a megszüntetésükről szóló kormányzati döntés miatt.












