A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke kiemelte az Inforádió Aréna című műsorában, hogy jelenleg nincsen ugyan sztrájkhelyzet, de az oktatási kormányzattal egyelőre a nevelést-oktatást segítő dolgozók bére kapcsán még nem sikerült megegyezni.Ha rövid időn belül nem történik a kormány részéről intézkedés a nevelést, oktatást közvetlenül segítő kollégák béremelése kérdésében, nagy valószínűséggel be fog következni egy sztrájk – hangsúlyozta Totyik, majd kitért arra, hogy a nem pedagógus NOKS-dolgozók bére a garantált bérminimumhoz van igazítva, ennél 7 százalékkal magasabb fizetést kapnak. Például a gyógypedagógiai asszisztensek ezért a bérért rendkívül megterhelő munkát végeznek, és a rendszergazdáknak is hiába van diplomájuk is csak ugyanennyiért dolgoznak.Totyik kiemelte, hogy Finnországban három gyerekenként jár egy pedagógiai asszisztens, míg itthon 250 gyerek mellé egy.„Én semmi mást nem kívánok a döntéshozóknak, csak egy munkanapot egy gyógypedagógiai asszisztens mellett, és csinálják végig azt, amit ők, mert lelkiekben és fizikálisan rendkívül megterhelő feladatot látnak el” – jegyezte meg a PSZ elnöke, majd hangsúlyozta, hogy a kormányprogramban benne van a NOKS-dolgozók 25 százalékos béremelése, de a legutóbbi egyeztetésen azt a tájékoztatást kapták, hogy nincsen rá fedezet az államkasszában.Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) dolgozók bérrendezése az elmúlt hónapokban többször is téma volt a szakmai szervezetek és a kormány közötti egyeztetéseken.Tóth Tünde, a PSZ alelnöke korábban úgy fogalmazott, hogy sok NOKS-dolgozó nettó fizetése ma is „kettessel kezdődik”, ezért hosszabb távon ennél jóval átfogóbb bérrendezésre lenne szükség.A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZA jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.