Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterrel egyeztetett pénteken a Pedagógusok Szakszervezete; ennek apropóján kérdezte az érdekvédők elnökét, Totyik Tamást a Népszava.
Az interjúban egyebek mellett szó esik arról, hogy nem várhat a nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS) iskolai és óvodai dolgozók bérrendezése. A kérdésre, hogy ez mikor történhet meg, Totyik Tamás a következő választ adta:
Ezzel kapcsolatban meg kell várni a Pénzügyminisztérium álláspontját is, velük is le kell ülni tárgyalni. Reméljük, hamarosan erre is sor kerülhet. Azt tudjuk, hogy az oktatási kabinet foglalkozik ezzel a kérdéssel. A Tisza-kormány választási programjában 25 százalékos béremelésről olvashattunk, amit szükséges, de nem elégséges lépésnek tartunk. Egy új bértáblát szeretnénk, amivel a pedagógusok mellett a NOKS dolgozók – pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, rendszergazdák, iskolatitkárok – is kiszámítható bérezést kaphatnak. Emellett azt is szeretnénk, ha a technikai dolgozók is kapnának béremelést, mert minimálbérért nehéz találni megfelelő karbantartót, de még takarítót is, különösen a nagyobb városokban. A fizetések mellett azonban a NOKS dolgozók helyzetéről, a feladataikról is beszélni kell, mert az nem mehet tovább, hogy például a pedagógiai asszisztenseket arra “használják”, hogy a pedagógushiány tüneteit enyhítsék velük, a hiányzó pedagógusokat helyettesítsék.















