A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
A nevelést-oktatást közvetlenül segítő (NOKS), valamint a technikai dolgozók bérrendezése hosszú ideje a pedagógus-szakszervezetek egyik követelése. Miközben a pedagógusbérek rendezése megkezdődött, ezeknek a munkavállalóknak a helyzete nem rendeződött megfelelően. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ezek a dolgozók úgy maradtak ki a bérrendezésből, hogy közben a munkájuk sem lett kevesebb. A szervezet szerint a pályaelhagyások miatt a rendszerben maradókra egyre több feladat hárult, miközben továbbra is „megalázóan kevés pénzért” dolgoztak.A pedagógus-szakszervezetek már tavasszal is napirendre vették a sztrájkot a NOKS- és technikai dolgozók helyzete miatt. Most pedig Totyik Tamás, a PSZ elnöke ismét arról beszélt az Inforádióban, hogy amennyiben nem történik előrelépés a bérrendezésben, ősszel sztrájk jöhet. Erre reagált Rétvári Bence KDNP-s politikus, aki a sztrájk lehetőségét úgy állította be, mint annak bizonyítékát, hogy a Tisza nem teljesíti a korábbi ígéreteit.A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet azonban visszautasította, hogy a munkavállalói érdekképviseletüket pártpolitikai célokra használják. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) úgy reagált: „Rétvári Bencének akkor kellett volna kiállni a NOKS- és egyéb munkakörűek béremeléséért, amikor a PDSZ sztrájkot hirdetett!”A szakszervezeti érdekérvényesítés nem pártpolitikai kérdésA PSZ ennél részletesebben is kifejtette álláspontját. A szervezet hangsúlyozta: a szakszervezet feladata nem valamelyik politikai oldal támogatása vagy támadása, hanem a munkavállalók érdekeinek képviselete a mindenkori kormánnyal szemben. A PSZ szerint korábban éppen azzal próbálták hitelteleníteni a munkájukat, hogy a szakszervezeti tiltakozásokat „politikai akciónak” minősítették, és ezzel az ellenzéki pártpolitikai térbe próbálták betolni a szakszervezeteket.Most pedig azt kifogásolják, hogy Rétvári Bence politikai kampányüzenetként használja fel ugyanazt a szakszervezeti érdekérvényesítést. Úgy fogalmaztak:Vannak kormányok és politikusok, akik ezt tiszteletben tartják, és látják a szerepét és fontosságát a szakszervezeteknek, és vannak azok a politikusok, akik csak a saját politikai céljaikra akarják használni ezt a munkát.A szakszervezet ezért felszólította Rétvári Bencét és a Fideszt: „Követeljük, hogy Rétvári Bence és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben. Ne használja ócska politikai játszmákra, az egyébként súlyos – a NER által generált – köznevelést érintő problémákat!”Nagy Erzsébet: a szóbeli ígéretek már kevesek, a pedagógusok valódi változást várnakA PDSZ országos választmányának tagja többek között a korábban sérelmet szenvedett pedagógusok rehabilitációját, a státusztörvény eltörlését és a pedagógusok munkaterheinek rendezését nevezte meg szükségesnek.







