Az állatkertek koncepciója lényegében az ókortól jelen volt, Egyiptomban Hatsepszut fáraónő a Kr. e. 15. században a távoli Puntról (vélhetően a mai Eritrea északnyugati része) páviánokat hozatott magának, melyeket Egyiptomban azelőtt nem ismertek. Az ókori rómaiak is tartottak vadállatokat, bár ezek az állatkertek még jóval „vérmesebb” funkciót láttak el: a különböző kontinensekről összegyűjtött „fenevadak” jó része a gladiátorküzdelmek alapanyagát szolgáltatta, és valószínűleg hozzájárult egyes állatfajok (például az észak-afrikai elefánt) teljes kihalásához. Később egyes uralkodók kedvtelésből gyűjtöttek különböző vidékekről egzotikus állatokat. Közismert volt I. Mátyás magyar király szenvedélye, aki ilyen állatokat hozatott a budai hegyekben (Nyék) és Visegrád mellett berendezett vadasparkjaiba, ahol szabadon engedte őket, majd vadászott rájuk.
Népművelési szándék
Az első modern értelemben vett állatkertet Bécsben alapították 1752-ben. Ez lényegében az uralkodói magángyűjteményből nőtte ki magát, 1779-ben tette Mária Terézia mindenki számára látogathatóvá. A Schönbrunnban berendezett állatkert kapcsán érdekes adalék, hogy itt élte le életét a vélhetően utolsó erdélyi bölény, Miska, amelyről korabeli metszet is készült, ez az erdélyi bölény egyetlen ismert ábrázolása. 1793-ban Párizsban alapítottak állatkertet, kifejezetten azzal a céllal, hogy a városiakkal megismertessék az egyes állatfajokat, az első tudományos állatkertet pedig 1828-ban állították fel Londonban. Mire a Pesti Állatkert megnyitotta kapuit, már 25 állatkert létezett, többségük Nyugat-Európában, de Moszkvának és Szentpétervárnak is volt saját állatkertje, az egyetlen Európán kívüli ilyen intézmény az Amerikai Egyesült Államokban, Philadelphiában volt.
