A 14–15. század hadtörténetének talán legfontosabb katonai konfliktusa a százéves háború volt, melynek során a kor két nyugat-európai katonai nagyhatalma, Franciaország és Anglia ütköztek meg egymással. Bár a százéves háborút egységesen szokás emlegetni, azonnal el kell oszlatnunk két tévhitet vele kapcsolatban: valójában nem száz évig, hanem 116 évig tartott, és nem jelentett folyamatos háborúskodást, a konfliktus során voltak békésebb és aktívabb periódusok. Bár az első felvonás során kétségtelenül az angolok voltak fölényben, ez a 15. század első felében fokozatosan megváltozott. Ebben kétségtelenül szerepe volt a legendás Jeanne d’Arc-nak, az „orléans-i szűznek” is. 1453-ban a konfliktus fölényes francia győzelemmel ért véget, bár az Északi-tenger partján fekvő Calais városa még több mint egy évszázadon keresztül angol kézen maradt.
Pszichológiai hadviselés
A százéves háború előzményei lényegében a 11. századig nyúltak vissza. I. (Hódító) Vilmos normann herceg, átkelve a La Manche-csatornán, legyőzte az angolszászokat Hastingsnél, és megszerezte az angol koronát. Az általa alapított dinasztia évszázadokon keresztül megtartotta normandiai birtokait is, ezzel viszont az a visszás helyzet állt elő, hogy míg maga az ország értelemszerűen nem, a mindenkori angol király a francia uralkodó hűbérese volt. Ez természetesen folyamatos húzódozáshoz vezetett. A háború közvetlen kiváltó oka egy konfliktus volt VI. Fülöp francia király és a Plantagenêt-házból származó III. Eduárd angol király között. 1337-ben Fülöp megvádolta Eduárdot, hogy megszegte vazallusi hűségesküjét, majd a normandiai birtokokat egyszerűen elvette tőle. Ez nyílt hadüzenethez vezetett az angolok részéről,
