Az angolok és a franciák 573 éve, 1453. július 17-én vívták meg a százéves háború utolsó csatáját. A Castillon melletti ütközetben a franciák döntő vereséget mértek az angolokra, akiknek parancsnoka is elsett. A vereséget követően a szigetország feladta az 1337 óta vívott küzdelmet, és elvesztette egykori franciaországi hódításait, szinte teljesen kiszorult a kontinentális Európából – írja a Rubicon.

Visszatértek Franciaországba a kiszorított angolok

Bár Jeanne d’Arc-ot az angolok és burgundok 1431-ben máglyán megégették, már nem tudták megakadályozni az orléans-i szűz által sikerre vezetett francia erők további előretörését. A vereségek nyomán Burgundia később kihátrált az angolok mögül, és átadta a franciáknak az általa megszállt területeket, többek között Párizs városát is.

A jól szervezett francia hadsereg ettől kezdve lassan kiszorította az angolokat Franciaországból: az 1450-es, Formigny mellett vívott csata után már csak Gascogne maradt angol kézen, de az is csak a következő évig. Sir John Talbot viszont 1452 őszén hadjáratot indított a dél-francia tartomány visszaszerzésére, ahol a lakosság nagyrésze felszabadítóként üdvözölte a visszatérő angolokat. VII. Károly francia király nem figyelte tétlenül az eseményeket: komoly haderőt szervezett, amely egy téli hadjárat során a tengerparti területekre szorította vissza Talbot csapatait.