Tervezik-e eltörölni vagy módosítani a 3 százalékos lakáshitelt – kérdezte a 24.hu.

Vitézy azt mondta, önmagában azzal, hogy fiatalok első lakásvásárlását kedvezményes hitellel támogatja a kormány, nincsen gond. A kormány elmondása szerint azt gondolja, hogy a programnak „ezt az érdemi célját érdemes fenntartani”.

Nyilván látszik az, hogy a programnak voltak olyan mellékhatási, amelyek visszaéléseket ösztönöztek, és ezáltal nem pont az eredeti közpolitikai célokat szolgálják

– fogalmazott a miniszter, aki szerint szükség van a program felülvizsgálatára.

Az alapcélt azonban, hogy a fiatalok kedvezményes hitellel jussanak lakáshoz, a kormány továbbra is fenntartja.