Meglepő állítást fogalmazott meg az internetes szolgáltatások széles skáláját kínáló amerikai Cloudflare a napokban tartott második negyedévre vonatkozó eredménybeszámolóján. Thomas Seifert pénzügyi igazgató szerint pár éven belül az emberek kerekítési hibává válhatnak az interneten, mivel a netforgalom számottevő részét már nem emberek fogják bonyolítani. És ha téved (mint korábban), az még rosszabbá teszi a kilátásokat, régebben ugyanis azt jósolta, hogy a botforgalom 2027 végére haladja meg az emberekét, de ez már az idén megtörtént: 2026 júniusában a Cloudflare adatai szerint a botok az internetes forgalom nagyjából 56 százalékát tették ki, egyes időszakokban pedig 62 százalékig is felment az arány.CloudflareA nem emberi forgalom hirtelen felgyorsulását a mesterséges intelligencia – konkrétan az ágensalapú AI – hajtja. Az ágensrendszerek nagyon eltérnek a hagyományos webes és csaló robotoktól. Tevékenységük nagyon hasonlít a szokásos böngészéshez, de gépi sebességgel történik, és rengetegszer ismételhető – magyarázza a Techspot.Egy hús-vér felhasználó 10–100 oldalt néz meg egy óra alatt, egy AI-ágens viszont tízezreket vagy milliókat is végigjárhat ezen idő alatt. Ezért egy ember és egy bot nem egyenlő egymással a forgalom szempontjából. Matthew Prince, a Cloudflare vezérigazgatója és társalapítója az online vásárlás példáján keresztül illusztrálta a különbséget. Tegyük fel, hogy valaki, aki fényképezőgépet keres, öt kiskereskedőt is ellenőrizhet, míg egy mesterséges intelligencia által kezelt ügynök 5000 webhelyet vizsgálhat meg helyette. Most képzeljük ezt a viselkedést több millió felhasználónál, akik arra kérik az asszisztenseket, hogy hasonlítsák össze a termékeket és a repülőjegyeket, kutassanak témákat, gyűjtsenek információkat vagy tömörítsenek cikkeket, és máris érthető, miért gondolja Seifert úgy, hogy az emberiség online jelenléte kerekítési hibává válik.Ez a megfogalmazás persze nem azt jelenti, hogy az emberek jelentéktelenné válnak, hanem azt, hogy a gépek olyan hatalmas mennyiségű internetes műveletet képesek végrehajtani, hogy az emberi aktivitás eltörpülhet a nyers hálózati forgalomban.Mindennek van egy meglehetősen durva következménye – véli a Cloudflare. Hosszabb távon megváltozhat az, amit most webként ismerünk. Amikor magunk keressük az információt, akkor például a Google-n keresünk, majd a találatokat követve közvetlenül a weboldalra kattintunk. Viszont egyre gyakoribb, hogy az AI-hoz fordulunk a problémánkkal, „aki” elolvassa a webet, összefoglalja, amit talál, mi pedig ezt az összefoglalót olvassuk. Így létrejöhet egy önmagát tápláló, nagyrészt gépek által előállított információs környezet, az úgynevezett „nullakattintású” internet. A felhasználó megkapja a keresett információt, de nem kattint arra az oldalra, amely eredetileg elkészítette a tartalmat.Ha viszont mindenki az AI-tól kapja az információt, ki fogja finanszírozni az eredeti információ előállítását? Ha az újságok, szakmai oldalak, fórumok, blogok stb. elveszítik a látogatóikat és a bevételeiket, akkor egy idő után kevesebb eredeti tartalom készülhet. Ez pedig egyfajta ördögi körré változhat, hiszen akkor az AI-nak is kevesebb megbízható forrása lesz, és így egy idő múlva már maga az AI is megbízhatatlanná válik.Seifert egyébként azt is elmondta, hogy ha a netes forgalom valóban a jósoltaknak megfelelően alakul, akkor „sokkal hatékonyabbá kell válniuk”, és itt jönnek képbe természetesen a Cloudflare szolgáltatásai. A Cloudflare már 2024-ben bevezetett egy egykattintásos lehetőséget az AI-botok blokkolására. Ez minden Cloudflare-ügyfél számára ingyenes elérhető volt. Ezt tavaly tovább fejlesztették, és bevezettek olyan rendszereket, amelyekkel a weboldal tulajdonosa eldöntheti, hogy engedélyezi-e az AI-crawlereket (a weboldalakat bejáró automatikus programokat), és ha igen, akkor milyen célra használhatják a tartalmát, illetve hogy fizessenek-e ezért. Emellett létrehozták az AI Labyrinth nevű rendszert is: ha egy bot nem tartja tiszteletben a tiltást, a Cloudflare AI által generált, egymásba kapcsolódó oldalak útvesztőjébe küldheti, hogy ezzel a bot feleslegesen pazarolja az erőforrásait.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szép új világ: már nem is az emberek neteznek, a teljes internet forgalmának egyre nagyobb részét generálják a botok
Az interneten is megváltozott valami a mesterséges intelligencia térnyerésével párhuzamosan. A netforgalom egyre nagyobb részét immár nem emberek, hanem automatizált programok generálják, és mindeközben szó sincs arról, hogy az emberi forgalom csökkenne.








