A közvélekedés szerint a kínai márkák elsősorban a klasszikus európai-japán gyártókkal versenyeznek. Valójában egymással is. Kit éreznek erősebb versenytársnak, a klasszikus gyártókat vagy a kínai márkákat?Varga Zsombor: A kérdés egyszerre izgalmas és összetett. Az európai piacon a beágyazott márkákkal épp úgy versenyzünk, mint a kínai versenytársainkkal. Mindezt erős háttérrel tudjuk tenni, mert az innováció területén a Geely mára a részben vagy teljesen elektromos meghajtások és a biztonsági technológiák vezető fejlesztője. Az akkumulátortechnológiák, az elektrifikáció és a meghajtások, valamint a töltési infrastruktúrák területén az elsődleges versenytársaink egyértelműen a legnagyobb kínai gyártók. Tudatosítani szeretnénk a márka súlyát a mai autóiparban, hiszen például a biztonsági architektúrák területén a 2029-es Euro NCAP és ANCAP szabványok kialakításakor a mi technológiáinkat veszik alapul, néhány hete pedig a legkelendőbb európai típusunk, a Geely STARRAY EM-i a világon elsőként teljesítette sikerrel a kétoldali egymásutáni oldalütközéses töréstesztet az Euro NCAP által akkreditált UTAC tesztközpontban.GeelyMerkantil BankErhardt Péter: A vállalatunk tavaly világszerte több mint 4,6 millió járművet értékesített, ezzel tovább erősítve világvezető pozíciónkat az új energiával hajtott járművek (New Energy Vehicles – NEV) piacán. Magyarországon már több mint 5000 BYD személyautó fut az utakon, ahol a BYD piacvezető mind a tisztán elektromos, mind az új energiával hajtott személygépjárművek kategóriájában – azaz a tisztán elektromos és plug-in hibrid modellek körében egyaránt. A BYD 2022 óta nem gyárt belsőégésű motoros autókat, teljes egészében az elektromos jövőre összpontosítunk. Európában számos olyan szegmensben vagyunk jelen, ahol a hagyományos gyártók erős portfólióval rendelkeznek, így velük közvetlenül is versenyzünk. Ugyanakkor arra is látunk példát – ahogyan ez a most bemutatott DOLPHIN G DM-i esetében is igaz –, hogy több klasszikus gyártó tudatosan kivonul bizonyos kategóriákból. Ezekben a szegmensekben is igyekszünk jó alternatívát kínálni az autóvásárlóknak. A BYD fókusza az, hogy versenyképes ár-érték arányú, magas minőségű, technológiailag élenjáró termékeket kínáljon. Jól látható a BYD európai kínálatán is, hogy miközben az SUV-modellek továbbra is kiemelten népszerűek, a márka több, kevésbé favorizált szegmensben is izgalmas autókat kínál: a városi elektromos miniktől a szedánokon és kombikon át egészen a kis-, közép- és nagyméretű SUV-okig.Bergendi József: Számunkra nem az a kérdés, hogy egy márka kínai, európai vagy japán, hanem hogy milyen technológiát, értéket kínál az ügyfeleknek. Természetesen a hagyományos gyártók továbbra is nagyon erős piaci szereplők, nagy márkaismertséggel, évtizedes múlttal. Ugyanakkor a kínai elektromosautó-gyártók rendkívül gyorsan fejlődnek, ezért közöttünk is intenzív a verseny. Mi ezt összességében pozitív versenynek tekintjük: minél több szereplő jelenik meg a piacon, annál gyorsabban fejlődik az elektromos mobilitás, és ebből végső soron a vásárlók profitálnak. Az XPENG célja nem egy-egy konkrét márka legyőzése, hanem hogy olyan technológiai színvonalat és felhasználói élményt nyújtsunk, amellyel természetes alternatívává válunk a prémium autóvásárlók számára – függetlenül attól, hogy korábban milyen márkát választottak.XPENG modellekMerkantil BankAz EV-k gyors technológiai fejlődése hogyan befolyásolja a járművek értéktartását, és milyen megoldásokat látnak erre?Erhardt Péter: Az elektromos autók esetében a technológiai fejlődés nem teszi elavulttá egyik napról a másikra a korábbi típusokat. A jelenlegi generációs elektromos járművek hosszú éveken át képesek megbízhatóan szolgálni a felhasználóikat. Az 5000 töltési ciklusra tervezett BYD akkumulátorok egy átlagos hatótávú autó esetében is bőven egymillió kilométer feletti futásteljesítményt tesznek lehetővé, miközben a természetes degradáció mellett is az élettartam végéig stabil, kiszámítható teljesítményt biztosítanak tulajdonosuk számára. Ahogy az elektromos autók aránya nő, úgy a használtautó-piacon is egyre jelentősebb szerepet kapnak majd ezek a típusok. A gyorstöltés fejlődése – például a BYD Flash Charger technológiája – és az új generációs akkumulátorok növelik a használati értéket, ami hosszabb távon stabilizálni fogja az értéktartást is. Magyarországon élenjáró pozíciónknak köszönhetően már most is sok flotta és magánvásárló számára bizonyítottuk ezt a hosszú távú megbízhatóságot, amit tovább erősít a – már most is 17 értékesítési pontból álló – országos márkakereskedői hálózatunk, magas szintű szakértelmünk és a megbízható, gyors alkatrészellátás.Kiss Norbert: Operatív lízing konstrukcióban az ügyfelek számára az értéktartási kockázat jelentős része nem közvetlenül jelentkezik, hiszen a futamidő végén a jármű értékesítésének kérdését a flottaszolgáltató kezeli. Ez jelentősen megkönnyíti az elektromos átállást azoknál a vállalatoknál is, amelyek egyébként az értékvesztési kockázatok miatt még bizonytalanok lennének.Hosszabb távon arra számítunk, hogy az elektromos járművek használtautó-piaca tovább erősödik, ami stabilabb maradványértékeket eredményez majd, különösen a technológiailag fejlett és erős gyártói háttérrel rendelkező modellek esetében.BYDMerkantil BankHogyan látják az akkumulátortechnológia következő 3–5 évének legnagyobb áttörését, és ez milyen hatással lesz a költségekre és a hatótávra?Bergendi József: A következő 3–5 évben az akkumulátortechnológiában inkább evolúciót, mint egyetlen nagy „áttörést” várunk, de ennek összhatása így is nagyon jelentős lesz. A legfontosabb irány a gyorsabb tölthetőség és a még jobb hőmenedzsment. Az XPENG-nél ezt már most is látjuk a gyakorlatban: a 800 voltos architektúrának köszönhetően nemcsak a töltési idő csökken drasztikusan, hanem a mindennapi használat is kényelmesebbé válik. A technológia fejlődésének köszönhetően a hatás két irányban lesz erős: egyrészt nő a valós hatótáv és csökken a töltési idő, másrészt az akkumulátorok gyártási költségei tovább mérséklődnek, ami hosszabb távon a teljes autó árképzésére is kihat. Összességében mi úgy látjuk, hogy az elektromos autók nemcsak hatékonyabbak lesznek, hanem egyre inkább elérik azt a szintet, ahol minden használati esetben kényelmes és teljes értékű alternatívát jelentenek a hagyományos hajtáslánccal szemben. Ebbe a fejlődésbe vetett bizalmunkat az is mutatja, hogy már ma is 7 év vagy 160 000 km garanciát vállalunk az autóinkra, az akkumulátorra pedig 8 év vagy 160 000 km garanciát biztosítunk. Erhardt Péter: A következő évek akku-fejlesztéseinek fókuszában négy kulcsterület áll: a biztonság, az energiasűrűség, a töltési sebesség és a hőmenedzsment. A „Blade” nevű akkumulátorunk az egyik legbiztonságosabb megoldás a piacon, amely extrém terhelési teszteket is kibírt. A következő generációs fejlesztések, mint a „Blade 2.0” és az akár 1500 kW-os Flash Charging technológia azt jelentik, hogy az elektromos autók töltési ideje percekre rövidül. Bár a hatótáv és a hatékonyság növelése fontos, a gyors tölthetőség fogja igazán meghozni az áttörést az elektromos mobilitásban. A BYD ezen technológiák demokratizálását tűzte ki célul, így ezek az innovációk nemcsak a drágább és prémium modellekben lesznek elérhetők, hanem a kínálat alján is. Idén hazánkban is bevezetjük ezt a technológiát, amely az időigény tekintetében megközelíti a hagyományos tankolásnál megszokottat. Az így töltött elektromos autó öt perc alatt menetkész, kilenc perc alatt eléri a teljes töltést, és extrém hidegben is csak további 3 perccel kell számolni. Ezek az innovációk már most is elérhetővé teszik a jövő technológiáját a magyar vásárlók számára.Varga Zsombor: A legnagyobb akkumulátortechnológiai áttörést kétségkívül a szilárdtest akkumulátorok piaci bemutatása jelenti majd, a Geely pedig ebben élenjár: technológiánk túllépett a laboratóriumi fázison, és zajlanak a valódi járműszintű validációs és közúti tesztek. A technológia azonban vélhetően első körben a prémium szegmens típusaiban kaphat helyet, és olyan felhasználók számára jelent majd előnyt, akik valóban napi szinten kihasználják az ezen technológia által jelentett drasztikus hatótávnövekedést (akár 1000-2000 kilométeres hatótávok) és a tovább (akár a jelenlegi felére) csökkentett töltési időt.Kiss Norbert: Flottaüzemeltetési oldalról különösen biztató, hogy a legújabb modellek már ma is olyan hatótávot és töltési teljesítményt kínálnak, amely számos vállalati felhasználási területen teljes értékű alternatívává teszi őket. A következő évek fejlesztései – várakozásaink szerint – tovább erősítik ezt a trendet, és hozzájárulnak ahhoz, hogy az elektromos mobilitás egyre szélesebb körben váljon üzletileg is racionális döntéssé a vállalati flották számára.Piaci szinten arra számítunk, hogy az elektromos autók értéktartása stabilabbá válik, tovább élénkül a használtautó-piacuk, és egyre szélesebb modellkínálat jelenik meg minden kategóriában. A gyártók közötti innovációs verseny pedig várhatóan tovább gyorsítja a technológiai fejlődést és javítja a vásárlók számára elérhető ár-érték arányt.A cégautót használók világában mi szükséges ahhoz, hogy az elektromos járművek kinőjenek a városi autó, futár-ügyintézői és vezetői reprezentatív szerepkörből?Varga Zsombor: Vannak olyan felhasználási körülmények, ahol már most egyértelmű a tisztán elektromos vagy az egyetlen töltéssel több mint 100 km hatótávot kínáló plug-in hibrid típusok előnye. Ilyen például az említett futár-, illetve autómegosztó, taxi szerepkörök, valamint a városi használatú kishaszonjárművek, különösen telephelyi töltéssel. Az elektromos technológia egyre olvadó felára a futásteljesítmény függvényében 1-3 év alatt megtérül, és onnantól profitot termel. Az igazi szemléletváltást jelentő áttöréshez ugyanakkor több tényező is hozzájárul majd: az infrastruktúra és a technológia fejlődése, a környezettudatos fiatal generáció belépése a munkaerőpiacra, valamint az edukáció. Utóbbi kapcsán már annak is komoly szerepe lehet, ha elkezdünk úgy gondolkodni az elektromos autókról, mint a hagyományos modellekről: ha nem azt kérdezzük, mekkora a hatótávja, hanem azt, mekkora a fogyasztása.Bergendi József: Ez a folyamat már elindult. Ahhoz, hogy egy elektromos autó valóban teljes értékű cégautó legyen, több dolog kell egyszerre: megfelelő hatótáv, gyors és megbízható töltés, kiszámítható üzemeltetés, és olyan vezetéstámogató rendszerek, amelyek a hosszú, üzleti utakon is tehermentesítik a sofőrt. Az elmúlt években ezen a téren jelentősen fejlődött a technológia. Jó példa erre az XPENG 800 voltos architektúrája, amely megfelelő nagy teljesítményű töltőn akár 12 perc alatt is lehetővé teszi az akkumulátor 10-ről 80 százalékra történő feltöltését. Emellett a töltőhálózat is bővül, így ma már egy elektromos autó nemcsak városi közlekedésre, hanem országos üzleti utakra is egyre inkább reális választás. Van olyan típusunk, amely töltéskor 525 KW-ot is fel tud venni, így egy gyors kávé elfogyasztása alatt több száz kilométer is tölthető az autóba.Kiss Norbert: Az elmúlt néhány év technológiai fejlődése alapján úgy látjuk, hogy az elektromos autók már most túlléptek ezen a szerepkörön, ugyanakkor a széles körű vállalati elfogadáshoz három tényező további erősödése szükséges. Az első a töltési infrastruktúra további bővülése és megbízhatósága. A második a töltési idők további csökkenése és a nagy hatótávú modellek elterjedése. A harmadik pedig a vállalati felhasználói tapasztalatok gyarapodása, mert a gyakorlat sok esetben kedvezőbb képet mutat, mint amit a kezdeti fenntartások alapján várnának. A piacon megjelent új generációs modellek már valós alternatívát jelentenek a nagy futásteljesítményű üzleti használatban is. A következő években várhatóan nem szerepkörök szerint különülnek majd el a hajtásláncok, hanem az adott felhasználási profil alapján választanak a vállalatok a különböző technológiák közül.A tartalom a Merkantil Bank Zrt. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.