Útitársunk a vadonatúj Ford Kuga öntöltő hibrid modellje volt, amelyet a legmodernebb vezetéstámogató rendszerekkel szereltek fel. A 180 lóerős, összkerék-meghajtású autónak a nagyobb emelkedők sem jelentettek kihívást. A variálható, 553 literes csomagtérnek köszönhetően pedig semmit nem kellett otthon hagynunk. Budapestet elhagyva fokozatosan változik a táj. A nyüzsgő utakat az agglomeráció hangulatos falvainak főutcái váltják fel, miközben a távoli zöldellő dombok is egyre közelebb kerülnek. A Pilisbe érve az út egyre kanyargósabbá válik, ami még izgalmasabbá teszi az autós túrát. A jól belátható szerpentinek, a lombkoronák között átszűrődő napsugarak remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az autó azon tulajdonságait is felfedezzük, amelyek a városi használat során kevésbé érvényesülnek.Fülöp MátéAz utunk először a jurtáiról ismert ikonikus Zsindelyes vendégházhoz vezetett. Az autóból kiszállva úgy éreztük, mintha egy átlagos tavaszi napon lennénk. Jelentősen alacsonyabb hőmérséklet fogadott minket, mint amit alig egy órával korábban, Budapesten tapasztaltunk. Egy-egy hűvösebb szellő után még az is megfordult a fejünkben, talán egy vékony pulóvert is érdemes lett volna bepakolni a hátizsákunkba. Ha azt nem is, túrabakancsot azért hoztunk, amire a csomagtartó szélén ülve kényelmesen le is cseréltük az utazós sportcipőnket. Bár a Ford Kuga a nagyobb autók közé tartozik, a kameráknak és érzékelőknek köszönhetően még egy ágas-bogas erdei földúton is könnyen parkolható.A Kéktúra útvonalán haladva rövid séta után máris a környék egyik legizgalmasabb pontján, a Dobogókői kilátónál találjuk magunkat, ami nem véletlenül olyan népszerű a turisták körében: mintegy 700 méter magasságból szemlélhetjük a Dunakanyar lenyűgöző szépségét. A 180 fokos panorámának központi része a közeli Árpád-vár és a Rám-hegy, a kanyargó folyó túlpartján pedig a Szent Mihály-hegy vonulatait láthatjuk. A közelben található Magyarország egyik legrégebbi turistaháza, a Báró Eötvös Loránd Menedékház, amely jóval több egyszerű szálláshelynél: az itt található étterem már a túra elején remek célpont lehet. Ha pedig először járunk itt, kihagyhatatlan az ódon hangulatú épület mellett álló faházban berendezett turistamúzeum, amely a magyar természetjárás évszázados történetén vezet végig.Kilátás Dobogókőről.Fülöp MátéA múltidézés után Visegrád felé vehetjük az irányt, ahova a Kéktúra 16. szakasza vezet el minket. Miután elhagytuk Dobogókőt, egy nagyrészt lakatlan területre ereszkedünk le. A közel 25 kilométeres távnak már az elején mélyen behatolunk a Visegrádi-hegység szinte érintetlennek tűnő erdeibe. Ezután felkeressük a kicsit félreeső Sikárosi-rétet, amelyet minden irányból hegyek szegélyeznek. Itt mindössze egy forrás és egy pihenőhely várja a túrázókat, emiatt legtöbben gyorsan áthaladnak rajta. Érdemes azonban kicsit elidőzni itt, ez ugyanis azon kevés, nagy kiterjedésű, sík területeink egyike, ahol nincs település, sőt, egyes részeit még autóutak vagy turistaútvonalak sem keresztezik. A Sikárosi-rét, illetve az utána következő Bükkös-patak völgye sátrazásra is ideális, ha valaki inkább a nomád életérzést tapasztalná meg a hagyományos erdei szálláshelyek helyett. A völgyből kanyarodunk át Pilisszentlászlóra: Visegrádig ez az utolsó olyan állomás, ahol van étkezési lehetőség, a túra további szakaszán még forrást sem találunk. Miután felkapaszkodtunk a pap-réti erdészházhoz, a sötét, zárt erdőségbe vezet a túra utolsó szakasza. Itt a lakott területektől távol olykor gyönyörű panoráma vagy virágos tisztás szegélyezi az utunkat. Végül megérkezünk a Visegrád feletti fennsíkra, ahonnan a fellegvár mellett leereszkedünk a Duna partjára. Ha maradt még bennünk energia a túra végére, a Nagy-Villámon érdemes kis kitérőt tenni a Zsitvay-kilátó felé, és legalább ennyire megéri időt hagyni a fellegvárra is. A Kéktúra ezen szakasza alapvetően egy kisebb terjedelmű, alacsony hegységen vezet át, mégis változatos formakincsű útvonalat tartogat, amelyen olykor rövid távon nagy szintkülönbségekkel kell megbirkózni.Fülöp MátéDobogó különlegességét azonban nemcsak a Kéktúra onnan induló szakasza és az egymástól néhány percre lévő különleges helyszínek adják, hanem az, hogy itt a kezdőktől a rutinos túrázókig mindenki megtalálja a hozzá legjobban illő útvonalat. Ha könnyen bejárható, mégis látványos erdei sétára vágyunk, a Rezső-körút tökéletes választás. Az útvonal ugyanis a hegytető közelében vezet, így nem kell különösebb szintemelkedésre készülnünk. A vastag törzsű bükkök és tölgyek között haladva belekóstolhatunk a Pilis vadregényes hangulatába. Az alig háromnegyed órás séta egyik legnagyobb élménye a Rezső-kilátópont, ahonnan tiszta időben páratlan látvány tárul elénk. A Dunakanyar, a Börzsöny vonulatai és a távoli hegycsúcsok olyan panorámát kínálnak, amely miatt érdemes hosszabb időre is megállni. Az utunk pedig visszavezet minket Dobogókőre, így az autós közlekedés is jóval egyszerűbbé válik.Fülöp MátéA kalandtúra során társunk és tesztautónk a Ford Kuga full-hibrid Active X felszereltségű változata volt, amely az élvonalbeli hibrid technológia mellett bőséges kényelmi és biztonsági csomagot is kínál. A Ford Kuga hibrid hajtásláncában több mint 20 év hibridfejlesztési tapasztalat összegződik, ami a piac egyik legkiforrottabb megoldását eredményezte. A legtöbb gyártó kisebb köbcentis turbómotorokkal próbál hatékonyságot elérni, a Ford ezzel szemben egy 2,5 literes, Atkinson-ciklusú szívó benzinmotorra épített: ez kevesebb alkatrészt, alacsonyabb tömeget és karbantartási igényt jelent, a fogyasztás pedig akár 15-30%-kal alacsonyabb lehet egy hagyományos szívómotorhoz képest. A rendszer öntöltő hibrid (FHEV) kialakítású, így hálózati töltésre nincs szükség, a WLTP szerinti 5,3 l/100 km-es fogyasztást pedig a gyakorlatban is hozza, miközben az út akár több mint 60%-a kibocsátásmentesen, elektromos üzemmódban tehető meg. A dízelmotorokra jellemző nyomaték, fogyasztás és vontathatóság is megmarad: egyetlen tankolással akár 1000 kilométer is megtehető. A 2,5 literes benzinmotor és a beépített elektromotor együttesen 180 lóerős rendszerteljesítményt ad, elsőkerék-hajtású vagy összkerekes változatban. Az Active X szint alapfelszereltségében megtalálható a 360°-os kamerarendszer, a tolatási fékasszisztens, valamint az Intelligens adaptív sebességtartó automatika (ACC), automata váltó mellett jelentősen könnyíti a városi és autópályás közlekedést, utóbbi esetre opcionálisan elérhető rajta a Ford új, kézhasználat nélküli vezetéstámogató technológiája, a BlueCruise is. A mindennapi kényelmet szolgálja a kézhasználat nélküli csomagtérajtó-nyitás és a kulcsnélküli nyitás-indítás is. Az utastér karakterét a 10 irányban állítható elektromos ülések adják, az élményt tovább fokozza a 10 hangszórós B&O hangrendszer.Az oldalon elhelyezett tartalom a Ford Magyarország megbízásából jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.