Egy budapesti gyermekvédelmi intézményben élő lányokat fogdosott az intézmény otthonvezetője egy balatoni táborban júliusban – írja a Telex. A lap információi szerint az 53 éves férfi az egyik este kivitt a táborból négy lányt – hárman kiskorú, vagyis 14 év alatti lányt, illetve egy utógondozott, vagyis 18 év feletti lányt.

A gyerekek beszámolója szerint a férfi berúgott és egyre közelebb próbált kerülni hozzájuk, simogatta, ölelgette, a feneküket fogdosta, és az ölébe ültette őket.

„A gyermekek elmondásai alapján felmerült a szexuális visszaélés lehetősége, ezért az intézmény azonnal megtette az ilyenkor szükséges lépéseket: feljelentést tett a rendőrségen, értesítette az érintett gyermekek gyermekvédelmi gyámjait, a gyermekjogi képviselőt, valamint azonnali hatállyal megtette a szükséges munkajogi intézkedéseket is és rendkívüli felmentéssel megszüntette az érintett munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyát” – válaszolta a Telex kérdésére a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

A lap információi szerint a férfi több mint 20 éve dolgozott a gyerekvédelmi intézményben. A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást, de úgy tudni, hogy gyanúsítottként még senkit nem hallgattak ki. A Telex információja szerint az intézményvezető belső vizsgálatot is indított, hogy kiderítsék a többi nevelő az egy hét alatt mit tapasztalt.