Áprilisban kiszabadult a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt egykori igazgatója. A férfi hosszú éveken át kiskorú fiúkat zaklatott az intézményben. Most megszólalt az otthon két egykori nevelője és egy volt áldozat is az RTL Házon kívül című műsorában. Bárnai Árpád annak idején nevelőként dolgozott az intézetben, Schmidt Erika élménypedagógusként. Ők álltak a bántalmazott gyerekek mellé, segítettek feltárni a bicskei gyermekotthonban elkövetett szexuális visszaéléseket. Az egyik áldozat hiába kérte távoltartás elrendelését.
Bárnai és Schmidt beszélt korábban arról is, hogy az egykori igazgató helyettesét, K. Endrét nem érdekelte, mi történik a gyerekekkel, az foglalkoztatta, hogy az ügy ne jusson ki az intézmény falai közül. Most mindketten azt mondták: sokkolta őket, amikor látták a tévében, hogy kiszabadult az otthon volt igazgatója, V. János. Az RTL műsorában visszaidézték a történteket, így a férfi egykori közéleti szerepét. Azt csak találgatni tudták, azóta mi történt vele, mit él át hívő emberként, mert a volt igazgató egyetlen kérdésre sem válaszolt szabadulásakor.
Shmiedt Erika azt mondta: szerinte fel sem fogja, mit tett. A műsorban megszólalt Levente is, akit éveken át molesztált „János bácsi”. A fiatalember most 31 éves, sokáig sátorban élt, az influenszer-tüntetésen gyűjtött pénzből vettek neki egy kis lakást. Nemrég műtötték agydaganattal, jelenleg is pszichiátriai kezelés alatt áll. Moskovics Judit a műsorban az engedélyével felolvasta a levelét arról, ő mit élt „János bácsi” kiszabadulásakor.








