Egy budapesti gyermekvédelmi intézmény otthonvezetője négy lányt simogathatott és fogdoshatott a balatoni táboroztatásuk során.
A Telex információja szerint a lányok arról számoltak be a júliusi tábor vége után egyből, hogy az 53 éves férfi egyik este kivitte őket, miközben a többi nevelő a kisebb gyerekek lefektetésével volt elfoglalva. Elmondásuk szerint az otthonvezető berúgott, és egyre közelebb próbált kerülni hozzájuk, simogatta, ölelgette, a feneküket fogdosta, és az ölébe ültette őket. Az érintett gyerekek között a lap tudomása szerint három kiskorú, azaz 14 év alatti, illetve egy utógondozott, 18 év feletti lány volt.
A Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság azt közölte, hogy a gyerekek elmondása alapján felmerült a szexuális visszaélés lehetősége, ezért azonnal megtették a szükséges lépéseket: feljelentést tettek a rendőrségen, továbbá értesítették az érintettek gyermekvédelmi gyámjait és a gyermekjogi képviselőt. Emellett azonnali hatállyal megszüntették a munkavállaló közalkalmazotti jogviszonyát.
A rendőrség szexuális visszaélés miatt indított eljárást.
A lap úgy tudja, hogy a férfi több mint 20 éve dolgozott a gyermekvédelmi intézményben, és korábban semmilyen panasz nem érkezett a munkájára.









