A költségvetés júliusi adatai kedvezőek: 524 milliárd forintos többlettel zárta a hónapot, a hét hónapos hiány pedig a kormányváltás óta az éves cél 91 százalékáról 68 százalékra mérséklődött– írta Kármán András pénzügyminiszter a Facebookon.

A miniszter szerint ez közel 1000 milliárd forintos javulás jelent a választási hónap, áprilishoz képet.

Ez a fordulat nem a véletlen műve. A takarékosabb állami működés, illetve a pazarlás és lopás megszüntetése kezd megmutatkozni a számokban

– írta Kármán hozzátéve, hogy a kedvező adat viszont nem azt jelenti, hogy hátradőlhet a kormány, mert a költségvetés helyzetére továbbra is rányomja a bélyegét az Orbán-rendszer nehéz öröksége.

Kormányváltás nélkül idén GDP-arányosan 8,3 százalékos hiány felé tartott volna az államháztartás. Ma, a Tisza kormány munkájának hála már „csak” 7,5 százalékos hiány várható, vagyis a lyuk, amit a Fidesz ütött a költségvetésen, még mindig jelentős. Van tehát mit helyrehozni, a munka java pedig még előttünk áll.