A gárdonyi rendőrök augusztus 8-án délután Velencén figyeltek fel egy Opelre, amelynek a rendszámfelismerő rendszer szerint lejárt a műszakija. A vezetője azonban a rendőri jelzés ellenére nem állt meg, nagy sebességgel hajtott tovább Székesfehérvár irányába, miközben járművét többször a követő és mellé érkező szolgálati autó felé kormányozta.
Fotó:
police.hu
A sofőr menekülés közben sorra szegte meg a közlekedési szabályokat: átlépte a záróvonalat, forgalomtól elzárt területen haladt, szabálytalanul előzött, nem adott elsőbbséget, valamint veszélyeztette a szembejövő forgalmat is. Gárdonyban a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére hajtott be egy kereszteződésbe, miközben a rendőrök folyamatosan követték. A férfi lakott területen belül helyenként 120 km/h-s sebességgel közlekedett, egyes útszakaszokon pedig a 130–150 km/h-t is elérte.
A sofőrön kívül négyen utaztak az Opelben. Amikor a jármű lelassult, három utas kiszállt, illetve kiugrott az autóból, és az aszfaltra esett. A negyedik utas később, szintén a mozgásban lévő gépkocsiból ugrott ki. A sofőr aztán a 7-es főútról egy kerékpárútra hajtott, majd egy vízelvezető csatorna hídjánál letért az útról, és egy napraforgótáblában próbálta lerázni a rendőröket. Az autó azonban mozgásképtelenné vált a szántóföldön, és kiégett. A férfi ezután gyalog indult Agárd felé, a rendőrök azonban drónnal követték, majd elfogták, megbilincselték, és előállították.







