Menet közben ugrottak ki a járműből az utasok a rendőrök elől menekülő ámokfutó kocsijából a Velencei-tónál. A 49 éves férfi egy napraforgótáblában próbált elmenekülni, de nem járt sikerrel, mert kigyulladt a kocsija. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint drón segítségével fogták el az eltiltás hatálya alatt vezető férfit.

A rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer szerint lejárt a műszakija. Amikor ellenőrizni akarták, nagy sebességgel továbbhajtott. Menekülése közben az autós a többszöri gyorshajtás mellett átlépte a záróvonalat, forgalomtól elzárt területen haladt, szabálytalanul előzött, nem adott elsőbbséget, veszélyeztette a szembejövő forgalmat, Gárdonyban a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére hajtott be a kereszteződésbe, járművét pedig többször az őt követő, és mellé érkező rendőrautó felé kormányozta.

police.hu

Kiugrottak a kocsiból az utasok

A kocsiban a sofőrön kívül négyen utaztak, akik menet közben ugrottak ki az autóból. A rendőrség megkeresésünkre azt közölte, hogy egyiküknek sem lett semmi baja. A menekülő sofőr a 7-es főútról előbb egy kerékpárútra hajtott, majd egy vízelvezető csatorna hídjánál letért az útról, és egy napraforgótáblában próbált menekülni. Itt a gépkocsi mozgásképtelenné vált, és a szántóföldön kigyulladt. A rendőrök a menekülő férfi követésére drónt indítottak, amellyel rövid idő alatt megtalálták az égő autót, és a menekülő sofőrt is, akit elfogtak és előállítottak.