„Augusztus 20. – A nemzet ünnepe – Ezer éve együtt Európában” – ezt az új nevet kapta az augusztusi nemzeti ünnepünk a szerdai sajtótájékoztatón elhangzott információk szerint. Még mielőtt kiderültek volna a részletek, Magyar Éva kormányszóvivő azzal indított, hogy elmondta, még a délelőtt folyamán kiderül, amire már mindenki kiváncsi, hogy melyik lesz az ország tortája, az ország cukormentes tortája és az év kenyere.
Ezek után az ünnepet levezénylő Centrum Production képviseletében Besnyő Dániel és Kálmán Mátyás mondta el, hogy három napos rendezvénysorozatra számíthatunk, részletesen beszámoltak a „vizuális koncepcióról”, miszerint szerették volna megtartani „a jól ismert tardícionális programot”, és megőrizték a „régi és sikeres elemeket”, amihez „kortárs elemeket” is társítottak.
Elmondták, hogy szerettek volna egyszerre megszólítani gyerekeket, szülőket, fiatal felnőtteket és nagyszülőket. A Margit-szigeten nappal például családos, gyerekes progamok lesznek, este pedig fénykiállítás és koncertek – Quimby, Random Trip, Boban Marković –, a Műegyetem rakparton pedig elektronikus zenés bulikat tartanak már augusztus 19-én is.
Az elhangzottak szerint a Kossuth téren idén „összeér a tradíció és a kortárs ünneplés”, vagyis reggel megtartják a megszokott zászlófelvonást és tisztavatást, lesz katonai légiparádé is, este pedig bulit tartanak – meglepetésvendéggel – a Kossuth téren, ami Magyar Éva szerint este „ideiglenes a Diszkó tér nevet kapja”.










