Háromnapos rendezvénysorozattal készül a kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – jelentette be Magyar Éva kormányszóvivő. A programsorozat 4 milliárd forintba kerül.Egyes helyszíneken már 19-én elkezdődnek a programok, máshol az ünnep utáni napokban is lesznek rendezvények. A budapesti események tíz helyszínen zajlanak majd: a Margit-szigeten, a Műegyetem melletti Duna-parton, a Kossuth Lajos téren, a Parlamentben, a Szabadság téren, a Várkertben, a budai Várban, a Városligetben, a Szent István téren és a Szent István-bazilikában.Augusztus 20-án a programokat reggel 8 órakor a hagyományos zászlófelvonás és tisztavatás nyitja a Kossuth téren. Azután tartják meg a katonai és légi parádét, amelyet a rakpartokról lehet megnézni.Kilenc órától éjfélig várja az érdeklődőket az Ízek utcája a Várkert előtti rakparton. A Parlamentet 20-a és 22-e között díjmentesen és előzetes regisztráció nélkül lehet majd látogatni. A Városligetben a honvédség tart egész napos programot, 20-án és 21-én interaktív foglalkozásokkal várják a családokat a Margit-szigeten. A budai Várban idén is lesz Mesterségek ünnepe, és ott kap helyet a Protestáns Sokadalom is. A Szabadság tér közösségi pihenőhellyé és gasztrokertté alakul, a Műegyetem rakparton koncertek várják a látogatókat.A Szent jobb-körmenet augusztus 20-án az ünnepi szentmise után, 19 órakor a Bazilika elől indul.A 21 órakor kezdődő tűzijáték a félórás audiovizuális show része lesz, és tíz percig tart majd.Magyar Éva hangsúlyozta: a kormány felkészült a rendezvények zavartalan és biztonságos lebonyolítására. Az előkészítés érdekében létrehozott tárcaközi koordináló munkacsoport munkáját operatív törzs segíti majd.A látogatókat arra kérik, hogy lehetőség szerint tömegközlekedéssel közelítsék meg a helyszíneket, tájékozódjanak az időjárásról, és vihar esetén azonnal vonuljanak biztonságos helyre.A tájékoztatón a programok művészeti koncepciójáért felelős Centrum Production képviselői azt mondták, hogy „nem akartak új ünnepet kitalálni”, ehelyett közös nyelvet kerestek az ünnephez, amely megtartja a jól ismert tradicionális programokat, de kortárs és modern programokkal újítja meg őket.A rendezvények részletes programjait a www.augusztus20.hu oldalon találhatják meg az érdeklődők.Fotó: HVG / Fazekas István
Rövidebb lesz a tűzijáték, négymilliárd forintba kerül az augusztus 20-i programsorozat
Egyes helyszíneken már 19-én elkezdődnek a programok, máshol az ünnep utáni napokban is lesznek rendezvények.










