A Krausz Ferenc vezette Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft.-t (CMF) is átveszi az állam – tudta meg a Telex a Tudományos és Technológiai Minisztériumtól. Mindez azt jelenti, hogy az előző kormánytól hatalmas állami támogatást elnyerő szervezetek vagyona visszaszáll az államra.

Idén májusban Magyar Péter jelentette be, hogy az új kormány felbontja a Krausz Ferenc alapítványával kötött 261,7 milliárd forintos szerződést. A miniszterelnök arra kérte a Nobel-díjas tudóst, hogy a már kifizetett 22 milliárd forintot utalja vissza az államnak.

Amint arról beszámoltunk, Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs miniszter alig két hónappal a választás előtt kötött finanszírozási szerződést a Fidesszel jó viszonyt ápoló fizikus Élvonal Alapítványával, amely keretében 261,7 milliárdot fizettek volna ki 2031 végéig – ezt még egy közadatigénylés alapján a Magyar Hang írta meg elsőként. A teljes összegből április végéig 22,4 milliárdot már ki is fizettek. A szerződés szerint évi 400 millió forintos, inflációkövető működési támogatásban is részesült volna a szervezet.

Az Élvonal Alapítványt tavaly novemberben hozták létre, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványként (KEKVA). A Tisza-kormány azonban megszünteti a KEKVA-kat, amelyekbe az ország szinte összes egyetemével együtt háromezer milliárd forintos vagyont pakoltak át.