Átveszi az állam augusztus 31-én a Nobel-díjas fizikus, Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén Krauszhoz köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft.-t (CMF) is. A szervezetek vagyona ezzel visszaszáll az államra – írja a Telex a Tudományos és Technológiai Minisztérium tájékoztatása alapján.Az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány közfeladatot ellátó közérdekűvagyon-kezelő alapítvány (kekva) volt – a Tisza-kormány a kekvák megszüntetése mellett döntött, így ez július 31-én meg is szűnt –, az alapítványba a Fidesz-kormány két hónappal a választás előtt egy szerződéssel 261,7 milliárd forintnyi állami pénzt szervezett ki.Később kiderült, hogy a hat éves szerződést egy keretmegállapodás alapján kötötték, a szerződésből pedig az látszott, hogy összességében még hosszabb időre, legalább 25 évre biztosította az előző kormány az alapítvány finanszírozását, ami ezzel már 1000 milliárdos összeget jelent. https://hvg.hu/kkv/20260619_krausz-ferenc-elvonal-alapitvany-fidesz-kozeli-emberek-felugyelobizottsagi-tagAz állam még legalább egy további 25 éves keretmegállapodást biztosan tervezett az első 25 éves időszak lejárta után, így akár 50 évre gondoskodott volna az alapítvány finanszírozásáról. A Tudományos és Technológiai Minisztérium azt még május közepén bejelentette, hogy felbontja az Élvonallal a korábbi szerződését, és visszautaltatott Krausszal 22 milliárd forint támogatást.A CMF is jelentős összegeket kapott állami támogatásként. A nonprofit cég finanszírozását közfeladat-finanszírozási szerződés biztosította, amelyet 2024. június 28-án írtak alá. Ez alapján a CMF-nek arra az évre 3,2 milliárd forint finanszírozást irányoztak elő, 2025-re 18,5 milliárdot, idénre pedig 26,9 milliárdot. A 2024-es és 2025-ös összegeket megkapta, és a 2026-os évre előirányzott közel 27 milliárd forint több mint 80 százalékát is már az első negyedévben, még a választás előtt kiutalták. A fennmaradó 1,737 milliárd forint kiutalása nem történt még meg. https://hvg.hu/itthon/20260715_sajtohelyreigazitasi-pert-vesztett-krausz-ferenc-es-alapitvanyaA CMF korábbi tulajdonosa a Semmelweis Egyetem Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványa volt, amely szintén kekva formában működött. Azt a Tudományos és Technológiai Minisztérium még nem tudták megmondani, hogy később kihez kerül majd át a CMF tulajdonosijog-gyakorlása, azt írták a Telexnek, hogy erre több forgatókönyv is van. Arra, hogy a kutatóközpont működéséhez szükséges finanszírozást milyen forrásból biztosítják a jövőben, azt válaszolták: ez alapvetően összkormányzati kompetencia, amiben kezdeményező szerepe a Tudományos és Technológiai Minisztériumnak lesz.Nyitókép: Krausz Ferenc. AFP / DPA / Karl-Josef Hildebrand
Az állam veszi át Krausz Ferenc a Fidesz által tízmilliárdokkal kitömött kutatóközpontját
A Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ mellett a Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány vagyona is visszaszáll az államra.







