Nagy port kavart a napokban, hogy többek állítása szerint bedrogozták őket a Sziget Fesztiválon DJ Oti, azaz Sebestyén Balázs buliján. Ketten erről a közösségi oldalukon is beszámoltak: egy fiatal férfi arról írt, hogy az egyik benti vendéglátóegységnél ittak, amikor a húga rosszul lett és összeesett. Ezután a mentőkhöz fordult segítségért, akik elmondása szerint úgy kezelték a testvérét, mintha saját akaratából fogyasztott volna drogot, és vele is rendkívül lekezelően bántak. Egy nő egészen hasonlóan foglalta össze a vele történteket és az általa tapasztaltakat, ő a barátnőjével és a férjével volt a fesztiválon. Orvosi ellátást mindketten kaptak, toxikológiai tesztet viszont nem végeztek rajtuk.Kedden az Index is idézte az egyik olvasójának, egy harmincas férfinak a beszámolóját, aki a baráti társaságával bulizott, és bár elmondása szerint nem ivott sok alkoholt, nagyjából három-négy óra kiesett az emlékezetéből. A mosdóba indulása után az orvosi szobában tért magához, és másnap is annyira rosszul volt, mint állítása szerint még sosem. Az ügyben nyomozás indult. A Sziget arról tájékoztatott, hogy a szóban forgó szombati eseményen a több mint 60 ezer látogatóból kevesebb, mint 100 szorult egészségügyi ellátásra, ebből 20 alkohollal kapcsolatos probléma merült fel, kábítószerrel kapcsolatos eset nem volt. Az Országos Mentőszolgálat kedden a 444 kérdésére azt közölte, hogy egyrészt áttekintik az esetek kapcsán „a saját működésüket érintő körülményeket” is, másrészt az eddigi információik alapján a vezető tünetek alkoholos befolyásoltságra utaltak, droghatás az ellátó szakorvosnál nem merült fel. „A vizsgálat alapján nincs olyan információ, amely kábítószeres befolyásoltságot vagy a nem megfelelő egészségügyi ellátást támasztaná alá”, összegezték. Az általuk nyújtott 95 ellátás során 3 személyt kellett kórházba szállítani, a többiek elhagyták a helyszínen kialakított ambulanciát. Toxikológiai ellátás miatt senkit nem szállítottak kórházba. https://hvg.hu/itthon/20260810_sebestyen-balazs-reakcio-dj-oti-sziget-fesztival-kabitoszer-nyomozasHiányzó adatokA két, óriási nyilvánosságot kapott eset kapcsán rögtön megindult a találgatás, hogy mégis mennyire számít elterjedtnek, akár tömegeket érintő jelenségnek a gyanútlan áldozatok bedrogozása a budapesti éjszakában. Mások mellett már az óbudai polgármester, Kiss László is tényként kezeli, hogy „a kerület egy gigabuliján bedrogoznak embereket”. Hogy ez, vagy épp az ellenkezője konkrét adatokkal is igazolható-e, arról a rendőrségnél érdeklődtünk, ám azt a választ kaptuk, hogy a bejelentésekről nem vezetnek külön statisztikát, csak a lezárt eljárásokról a BTK-ban nevesített bűncselekmények, vagyis kábítószerkereskedelem vagy -birtoklás alapján. Ezekből a számsorokból azonban nem olvasható ki, hogy az adott esetek bedrogozással függtek-e össze vagy sem.Hozzátették: a mostani nyomozás kábítószer birtoklása miatt folyik, célja a történtek teljeskörű tisztázása, a szükséges nyomozati cselekmények pedig folyamatban vannak. Az eljárásban a BRFK nyomozói tanúkihallgatásokat is végeztek, kamerafelvételeket foglaltak le, melyek elemzése szintén folyamatban van, illetve „mintavételre is sor került”. Hogy pontosan milyen mintavételt végeztek, hány emberen és mennyi idővel a történtek után, az nem derült ki a rendőrség válaszából. Sárosi Péter, a Drogriporter szerkesztője arról beszélt a HVG-nek: a nemzetközi kutatások azt támasztják alá, hogy a bedrogozásként bejelentett esetek túlnyomó többségében nagy mennyiségű alkoholt vagy önkéntesen fogyasztott drogot mutat csak ki a toxikológiai vizsgálat, azt tehát nem igazolja semmi, hogy a jelenség tömegesen elterjedt lenne. Hozzátette ugyanakkor: annak a kimondása, hogy közel sem annyira elterjedt, mint azt a közvélemény gondolja, önmagában nem jelenti, hogy ne kellene teljesen komolyan venni, amikor valaki bejelentést tesz.
Létezik meggyőző magyarázat arra, hogy kinek és miért lenne érdeke random embereket bedrogozni egy tömegrendezvényen?
A Szigeten történt állítólagos bedrogozások kapcsán folyik a nyomozás, a rendőrség tanúkat hallgat ki, kamerafelvételeket elemez és mintavétel is történt. Konkrétumból egyelőre kevés van, találgatásokból és indulatból viszont annál több.












