A BRFK a 24.hu megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozás célja a történtek teljes körű tisztázása. A szükséges nyomozati cselekmények folyamatban vannak, és tanúkihallgatás is történt.Két hasonló történet is terjedni kezdettVasárnap óta két, hasonló esetről szóló beszámoló terjed a közösségi médiában. Az egyik posztot egy férfi írta a lánytestvéréről – Galambos Norbert azt írta, testvére óvodapedagógusnak tanul, ritkán jár bulizni, és meggyőződésük szerint valamilyen szert tehettek az italába, a másikban pedig egy nő számolt be a saját rosszullétéről. Mindkét történet szerint az érintettek Sebestyén Balázs DJ Oti néven tartott szombati buliján alkoholos italt vásároltak, majd rövid időn belül hirtelen rosszul lettek. Egy másik nő a saját rosszullétéről számolt be. A két történetben közös, hogy az érintettek nem egyedül szórakoztak: egyikük a testvérével, a másik nő pedig a barátnőjével és a férjével vett részt a bulin.Egyelőre ugyanakkor nincs hivatalos információ arról, hogy valóban bódító vagy kábító hatású szer került-e az italokba. Ennek tisztázása is a rendőrségi nyomozás feladata.A Sziget szerint nem regisztráltak kábítószerrel összefüggő esetetA Sziget szervezői korábban azt közölték, hogy a szombati DJ Oti-koncerten az Országos Mentőszolgálat közreműködésével biztosították az egészségügyi ellátást. Tájékoztatásuk szerint a több mint 60 ezer látogatóból kevesebb mint százan szorultak ellátásra, húsz esetben alkohollal kapcsolatos probléma merült fel, kábítószerrel összefüggő esetet ugyanakkor nem regisztráltak.A szervezők azt is jelezték, hogy a közösségi médiában megjelent beszámolók felháborították őket, és arra biztatták azokat, akik úgy érzik, hasonló eset érintettjei lehetnek, hogy forduljanak a rendőrséghez.Mit lehet tenni, hogy kisebb legyen a kockázat?Az esetek kapcsán Kovács Ildikó önvédelmi szakértő, vezető instruktor arra hívta fel a figyelmet, hogy bár senki nem tehető felelőssé azért, ha bűncselekmény áldozatává válik, néhány egyszerű óvintézkedéssel csökkenthetitek a kockázatot.A szakértő szerint érdemes mindig saját magatoknak kikérni az italotokat, és lehetőleg csak olyat fogyasztani, amelyet előttetek bontanak ki vagy készítenek el. Ha akár rövid időre is szem elől tévesztitek a poharatokat, biztonságosabb újat kérni, idegentől pedig ne fogadjatok el italt.Fontos az is, hogy lehetőleg társasággal menjetek bulizni, figyeljetek egymásra, és előre beszéljétek meg, mit tesztek akkor, ha valaki elszakad a többiektől. Hasznos lehet egy találkozási pont kijelölése, illetve az is, ha mindenkinek fel van töltve a telefonja.Kovács Ildikó arra is figyelmeztet, hogy a túlzott alkoholfogyasztás megnehezítheti annak felismerését, ha valami nincs rendben. Ma már olyan italtesztelő eszközök is elérhetők, amelyek bizonyos, italba keverhető bódító szerek kimutatására szolgálnak.Ha hirtelen rosszul lesztek, azonnal kérjetek segítségetHa indokolatlanul erős vagy hirtelen jelentkező rosszullétet, szédülést, zavartságot, emlékezetkiesést vagy ájulásközeli állapotot tapasztaltok, a szakértő szerint fontos, hogy azonnal szóljatok a barátaitoknak vagy a rendezvény személyzetének, és kérjetek egészségügyi segítséget.Ilyen helyzetben ne maradjatok egyedül, és lehetőleg ne is induljatok haza egyedül. Ha felmerül annak a gyanúja, hogy valamit az italotokba tehettek, érdemes megőrizni a poharat vagy a megmaradt italt is, mert az később segítheti a vizsgálatot. Érdemes rendőrségi bejelentést is tennetek, illetve írásban a rendezvény szervezőinek is jeleznetek a történteket.„A legfontosabb üzenet, hogy senki ne érezze úgy: felesleges segítséget kérni vagy bejelentést tenni. Ha valakit bódító szerrel elkábítanak, az bűncselekmény. Minden egyes bejelentés segíthet abban, hogy a hatóságok felderítsék az elkövetőt, és mások ne váljanak áldozattá” – emelte ki a szakértő.Napi bontásban mutatjuk, mit érdemes megnézni a 2026-os SzigetenÖsszegyűjtöttük, hogy milyen zenei és nem zenei programok miatt lehet érdemes kilátogatni a 2026-os Sziget Fesztiválra!
Figyeljetek a poharatokra: szakértő figyelmeztet, hogyan előzzétek meg a bajt a fesztiválokon
Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután a közösségi médiában több olyan beszámoló is megjelent, amely szerint résztvevőket bedrogozhattak a Sziget Fesztiválon tartott DJ Oti-bulin.










