Galambos Norbert a Facebookon osztotta meg történetét, amely szerint húga egy benti vendéglátóegységnél fogyasztott ital után lett rosszul, és esett össze Sebestyén Balázs (DJ Oti) Hajógyári-szigeten tartott fellépésén.A posztíró állítása szerint a helyszínre érkező mentők úgy kezelték a lányt, mintha önként fogyasztott volna kábítószert, és a hozzátartozókkal is megalázó módon viselkedtek. Direkt bent vendéglátóegységeknél vettük az italokat és egyik pillanatról a másikra mint akit elvágtak megszűnt létezni a testvérem… akiről tudni kell, hogy nem jár bulizni, csak így nyáron egyszer a SZIN-re most ez egy kivételes alkalom volt… Óvodapedagógusnak tanul, a légynek nem ártana, de ettől függetlenül is ezt senki sem érdemli meg, hogy elmegy magát jól érezni és bedrogozzák és teszik önkívületi állapotba-emelte ki Galambos, akinek a posztját több ezren osztották meg.A férfi azt is megemlítette, hogy tudomása szerint más fiatalok is hasonló tünetekkel szorultak segítségre a buliban.A bejegyzésre az Országos Mentőszolgálat is reagált a közösségi oldalán.A bejegyzésben az egészségügyi ellátással és a kommunikációval kapcsolatban megfogalmazott észrevételeket komolyan vesszük, ezért a saját működésünket érintő körülményeket megvizsgáljuk. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen visszajelzésekből tanuljunk, feltárjuk az esetleges hibák vagy hiányosságok okait, és ahol szükséges, javítsunk a működésünkön-írták.A Budapesti Rendőr-főkapitányság a hvg megkeresésére közölte, hogy bejelentés hiányában nem indult eljárás az ügyben. A Sziget szervezői a lapnak küldött válaszukban kifejtették, hogy mélyen felháborították őket a közösségi médiában megjelent hírek, és a rendőrségi bejelentésre biztatták az érintetteket. Ugyanakkor kiemelték, hogy az OMSZ adatai alapján a több mint 60 ezer látogatóból kevesebb mint százan szorultak egészségügyi ellátásra, és kábítószer használatával összefüggő esetet nem regisztráltak.A Drogkutató Intézet szerint a drogprevenció beemelése a pedagógus továbbképzés középpontjába nem adminisztratív teherA kormányközeli Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Téglásy Kristóf szerint a pedagógus-továbbképzésnek a drogprevenció mellett ki kellene terjednie az egészségfejlesztés, a mentálhigiéné, valamint a reziliencia erősítésének módszereire is.
Óvodapedagógusnak tanul az a lány, akinek a testvére szerint drogot keverhettek az italába DJ Oti koncertjén
A lány az egyik vendéglátóegységnél ivott, mikor hirtelen összeesett. A testvére szerint a mentősök megalázóan bántak velük. Az OMSZ vizsgálja az ügyet, és a Sziget is reagált.










