Drámai szám, ahoz képest, hogy volt olyan évük, amikor 760 ezer autót értékesítettek.
Több mint két évtized után leállítja az új autók kiskereskedelmi értékesítését Kínában a Chevrolet. A CarNewsChina szerint a General Motors megerősítette a döntést, amely egy hosszú ideje tartó, drasztikus értékesítési visszaesés végére tesz pontot. A márka azonban nem tűnik el teljesen az országból: a kínai gyártás folytatódik, az ott készülő Chevrolet-ket viszont elsősorban exportpiacokra szánják.A Chevrolet 2005-ben jelent meg hivatalosan Kínában, és egy időben komoly sikereket ért el. 2014-ben mintegy 767 ezer autót értékesített, többek között a Cruze népszerűségének köszönhetően. Ezt követően azonban meredek lejtmenet kezdődött, és 2025-re már évi 9000 darab alá zuhantak az eladások. A visszaesés végére olyan hónap is akadt, amikor a márkából mindössze három új autót adtak el Kínában. A Chevrolet 21 év alatt összesen több mint 7,5 millió autót értékesített az országban.A visszaesésben szerepet játszott a kínai márkák gyors térnyerése, az elektromos és plug-in hibrid autók iránti kereslet felfutása, valamint a Chevrolet modellkínálatának gyengülő versenyképessége.A GM ugyanakkor továbbra is számol a kínai gyártással. A Chevrolet az idei első fél évben 6930 Kínában gyártott autót exportált, 6,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A SAIC-GM üzemeiből a jövőben többek között a Közel-Keletre, Afrikába, Dél-Amerikába, Mexikóba és az ázsiai–csendes-óceáni térségbe szállíthatnak autókat. https://hvg.hu/cegauto/20251114_Ultimatumot-adott-a-beszallitoinak-a-General-MotorsA General Motors hangsúlyozta, hogy a több mint 7,5 millió kínai Chevrolet-tulajdonost továbbra is kiszolgálják: a szervizhálózat működése, az alkatrészellátás és a karbantartási szolgáltatások megmaradnak.











