Legfrissebb összesítés szerint legalább 47 halottja is van a Kolumbia csendes-óceáni partvidékét helyi idő szerint hétfő reggel megrázó 7,4-es erősségű földrengésnek – közölték a helyi hatóságok. Több tucat épület összedőlt Kolumbia nyugati partvidéke mentén, eddig ismertlen számú sérült van, s beszámolók szerint emberek rekedtek a törmelék alatt. Sokan félelmükben kimenekültek az épületekből a szabad ég alatt keresve menedéket. Az emberek a földrengés sújtotta térségben utórengésektől tartanak.

Helyi tisztségviselők szerint legalább tizennyolc ember életét követelte a földrengés Risaralda megye székhelyén, Pereirában és további két ember halt meg Manizales városában. Legfrissebb közlések szerint legkevesebb 27 halálos áldozat van Valle de Cauca megyében, ahol az ország harmadik legnagyobb városa, Cali is található.

Korábban Risaralda és a szomszédos Chocó megye kormányzója is sérültekről, illetve jelentős károkról számolt be. Alejandro Eder polgármester szerint Cali városában legalább 20 épület dőlt össze, többen pedig a törmelék alatt rekedhettek.

Jorge Moncayo, egy 64 éves taxisofőr Caliban, elmondta, hogy a város dombvidékén lévő otthonából látta, ahogy az épületek összeomlásakor porfelhők törtek fel a városban.