1536 milliárd forinttal csökkent az államadósság az első félévben a forint erősödésének köszönhetően – számolt be a Népszava az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) friss adatai alapján. A központi költségvetés teljes adóssága ugyanakkor még így 2542 milliárd forinttal emelkedett, és elérte a 63 062 milliárd forintot.A növekedés részben az év eleji választási osztogatásnak, részben pedig annak tudható be, hogy az ÁKK korábbi vezetése az év elején igyekezett felkészülni arra, hogy finanszírozni tudja a költségvetés kiadásait az év második felében is. Utóbbi akkor felelős döntés volt a lap szerint, igaz, a választások óta megnyílt az út az uniós források előtt, ami javítja az állam finanszírozási lehetőségeit.A több mint 1500 milliárdos átértékelődési nyereség annak köszönhető, hogy a forint az év első felében jelentősen, mint egy 7 százalékkal felértékelődött, amire korábban soha nem volt példa. Igaz, ez a nyereség egyelőre csak papíron létezik, az állam majd a devizakötvények lejártakor tudja majd realizálni azt.Az MNB adatai szerint a magyar állam maastrichti adóssága a tavaly év végi 74,6 százalékról az év közepére ezzel 77,9 százalékra nőtt, de az előrejelzés szerint az év végére újra 74,6 százalék lehet, ami a következő két évben minimálisan mérséklődhet. Ez még bőven messze van az euróbevezetéshez szükséges 60 százaléktól, de a feltétel kiváltható azzal, ha legalább tartósan csökken az adósság. https://hvg.hu/gazdasag/20260623_allamhaztartas-koltsegvetes-majus-reszletes-hiany-adossag-forintNyitóképünk illusztráció.