Azt, hogy a szaglás és az agyműködés között mennyire szoros a kapcsolat, bárki megtapasztalhatja, amikor egy illat visszahoz egy régi emléket vagy az eszébe juttat egy szinte elfelejtett személyt. Ennek ellenére a szaglás valószínűleg a legkevésbé értékelt érzékszerv, holott a hiánya összefüggésbe hozható például a depresszióval vagy a kognitív hanyatlással.A Kaliforniai Egyetem Irvine neurobiológusai megfordították ezt a kapcsolatot, és – korábbi kutatási eredményekre alapozva – a szaglás tuningolásával próbáltak hatni az agyra. A céljuk az volt, hogy a szaglást egy egyszerű, nem invazív technikával használják fel a demencia leküzdésére, és hasznos megoldást kínáljanak az idősebb felnőttek memóriajavítására, esetleg a demencia kockázatának csökkentésére.Kísérleteikbe 60 és 85 év közötti, memóriazavarban nem szenvedő férfiakat és nőket vontak be. Alvásuk közben változó szagoknak tették ki őket, így az agyuk a szagláson keresztül következetes, változatos érzékszervi bemenetet kapott anélkül, hogy a nap folyamán bármit is kellett volna ez irányba tenniük. Negyvenféle illatot használtak, ismerős és kellemes illatokat, amelyeket azért választottak, mert a korábbi kutatások kimutatták, hogy a változatosság és a felismerhetőség segít aktiválni a szaglóutakat és fenntartani az agy aktivitását – magyarázza a Tech Explorist. A résztvevők minden este egy másik patront helyeztek a diffúzorba, amely alvás közben két órán át bocsátotta ki az illatot.A szagló csoport résztvevői 226 százalékos kognitívfunkció-növekedést mutattak a kontrollcsoporthoz képest, a verbális memóriájuk több mint a kétszeresére javult hat hónap alatt a kontrollcsoportéval összehasonlítva. https://hvg.hu/360/20250605_hvg-otthoni-alzheimer-teszt-szagmintaA kutatók egyelőre még nem tudják pontosan, hogy miként hozhatták ezt a valóban lenyűgöző eredményt az éjszakai illatok, de többek között ez is annak az eredménye lehet, hogy a szaglásban részt vevő neuronok „közvetlen szupersztráda-hozzáféréssel” rendelkeznek az emlékezetért és az érzelmekért felelős agyterületekhez (pl. hippokampusz és amigdala). Így nem meglepő, hogy a kezelésben részesülőknél fizikai változásokat lehetett megfigyelni az emlékezet- és érzelmi központokat összekötő agyi struktúrában.A Frontiers in Neurosciencefolyóiratban megjelent tanulmány arra is rámutat, hogy milyen szorosan kapcsolódik egymáshoz a szaglás és az emlékezet. Más érzékszervekkel ellentétben a szaglás egyenesen az agy memóriaközpontjaiba jut, kikerülve az agy egyik elosztóközpontját, a talamusz nevű területet.A jövőbeli kutatások a nagyobb, hosszabb távú vizsgálatokra fognak összpontosítani, hogy feltárják, hogyan befolyásolhatja a szaglás a kognitív öregedés különböző szakaszait, valamint hogy jobban tisztázódjanak a megfigyelt javulások mögött meghúzódó biológiai mechanizmusok.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.