Több mint 40 gitárt és számos erősítőt koboztak el a rendőrök attól a kitói férfitől, akinek szomszédai már depressziósak lettek a soha nem szűnő gitározástól.
Letartóztatott a japán rendőrség egy 61 éves kiotói férfit, miután éveken át hangosan gitározott, emiatt pedig a szomszédai nem, vagy csak nehezen tudtak aludni – számolt be róla a The Japan Times.Jokoi Kazunori a helyiek szerint 2019 óta „gyötri” éjjel-nappal a szomszédait azzal, hogy állandóan játszik valamelyik gitárján. Amellett, hogy ez elképesztően idegesítő lehet, a négy, 60 és 80 közötti szomszédjánál alváshiány, depresszió, valamint fülzúgás alakult ki.A helyiek sokáig tehetetlenek voltak, a férfi ugyanis figyelmen kívül hagyta a hatóságok felszólításait. A szomszédok azonban nem adták fel, így végül sikerült Jokoi Kazunorit testi sértés miatt őrizetbe vetetni. A rendőrségtöbb mint 40 gitárt,CD-lejátszókat,kazettás magnókat, valaminterősítőketfoglalt le nála. A nyomozók több mint 80 decibeles zajszintet mértek a környéken, ami nagyjából olyan, mintha egy mozgó vonaton ülne valaki. Összehasonlításként: a NASA X-59-es, fejlesztés alatt álló szueprszonikus repülőgépét úgy tervezték meg, hogy a hangrobbanása nagyjából 75 decibeles legyen.Hogy a férfit mikor engedhetik ki, milyen büntetésre számíthat és visszakaphatja-e a gitárait, egyelőre nem tudni.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.










