Minősített emberölés bántette miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a 45 éves ír férfit, akit tavaly januárban meggyilkolta a japán állampolgárságú volt feleségét Budapesten, majd felgyújtotta a lakást, hogy álcázza az emberölést. A nő már 2022-ben segítséget kért családon belüli erőszak miatt, és fel is jelentette a volt férjét a rendőrségen, de a hatóságok nem tettek semmit.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi és japán származású felesége házassága megromlott, el is váltak. A nő két kiskorú gyermekükkel Magyarországon maradt, a férfi pedig Hollandiába költözött, a gyermekek szülői felügyeletéről megállapodtak.
A férfi a gyermekeket egy-két havonta, néhány napra Magyarországra utazva látogatta, ilyenkor ő is a korábbi közös, V. kerületi lakásukban lakott. A japán nő 2024 márciusában kérelmezte a gyámhatóságtól a gyerekek Japánba történő letelepedésének engedélyezését, erre figyelemmel pedig az iskolaválasztás és a szülői felügyelet rendezését. Az ír férfi, hogy elkerülje a rá nézve kedvezőtlen döntést elhatározta, hogy megöli a volt házastársát és halálát háztartási tűzbalesetnek állítja be.
Uszodába vitte a kislányukat, majd csuklyát húzott
Tavaly január 27-én az ír férfi Magyarországra utazott és az V. kerületi lakásban tartózkodott. Két nappal később, miután a fiuk iskolába ment, elvitte uszodába a kislányukat. Emiatt a volt felesége egyedül maradt otthon. A férfi magával vitt egy plusz ruházatot, amelybe átöltözött, majd elindult vissza a lakásba, és útközben még egy csuklyát és egy sisakot is magára vett.







