Alig több mint egy héttel azután, hogy Andy Burnham hivatalba lépett, a közvélemény-kutatásokban máris érezhető a „Burnham bounce”, azaz a Burnham-hatás. Több felmérés szerint a Munkáspárt támogatottsága egyértelműen nőtt, és van olyan mérés, ahol már szűken át is vette a vezetést Nigel Farage Reform UK-jától, amely tavaly május óta előzte őket.

Ehhez nyilván hozzájárul a Farage eltitkolt pénzadományai körüli botrány, amely jelentősen megtépázta a Reformot, de legalább ilyen fontos, hogy júliusban a Munkáspártból kiábrándult baloldali szavazókra utazó Zöld Párt támogatottsága is visszaesett. Burnham (korábbi karrierjét itt ismertettük bővebben) iránt tehát megvan a bizalom, nagyobb a lelkesedés körülötte, mint ami bármikor is elmondható volt a se hús, se hal Keir Starmerről. Mit ígér, és milyen lehetőségei vannak az új brit miniszterelnöknek?

Burnham meglátogat egy Alstom-üzemet

Fotó:

TEMILADE ADELAJA/AFP